„Zéró a kockázat” – az FCSB sportigazgatója üzent az Újpestnek Duarte ügyében

T. Z.T. Z.
2025.12.11. 17:05
null
André Duarte (Fotó: FCSB)
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FCSB sportigazgatója, Mihai Stoica biztos benne, hogy André Duarte januártól a bukaresti klubot fogja erősíteni.

Mint arról korábban már hírt adtunk, André Duarte a román élvonalban szereplő FCSB-ben folytatja pályafutását, mivel Újpesten már nem számolnak a játékával. Az ügy azonban egyre bonyolultabbá vált a napokban, a lila-fehérek ugyanis jelezték, hogy mivel a játékos klubja jóváhagyása nélkül ment aláírni a szerződést, perre viszik az ügyet. Az Újpest állítása szerint Duarte ezzel a lépésével súlyos anyagi károkat okozott a klubnak.

Mihai Stoica, az FCSB sportigazgatója ugyanakkor nagyon magabiztos a játékos érkezését illetően, s határozottan kijelentette, teljesen biztos abban, hogy Duarte januártól a bukaresti klub játékosa lesz.

„Jól tettük, hogy szerződtettük André Duartét. És itt szeretném cáfolni azt az információt, amely szinte mindenhol megjelent a szaksajtóban. Azaz azt az információt, amely szerint 1 700 000 dollárt fizethetünk, mert egyoldalúan felmondta a szerződését, és emiatt lehetnek meglepetéseink. Nos, a helyzet az, hogy nem érhetnek minket meglepetések. A játékos egyoldalúan felmondta a szerződését, mert nem tartották tiszteletben a szerződését” – fogalmazott az FCSB klubvezetője a román Digi Sport szerint.

Stoica aztán optimistán hozzátette: „Addigra megkapja az ideiglenes zöld kártyát, úgyhogy nálunk fog játszani, és az Újpesttel kapcsolatos problémájának semmi köze az FCSB-hez. Nulla kockázat az FCSB számára, és nulla a kockázata annak is, hogy nem kapja meg a játékjogot.”

Duarte egyébként két és fél éves szerződést írt alá az FCSB-vel, fizetése havi 20 ezer euró lesz.

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 20:29

Újpest FC kontra André Duarte: nincs megegyezés, jogi eljárás indul

Tiago Coelho ügyvéd jelezte, hogy kizárólag ők jogosultak eljárni a FIFA előtt a labdarúgó ügyében.

 

 

Legfrissebb hírek

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
2026.09.21. 07:51

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Óriási hiba döntött a végén, az Újpest az utolsó negyedórában fordította meg a ZTE elleni bajnokit

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:52

A Megyeri úton kiderülhet, a magyar játékos vagy a légiós jobb-e

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 12:16

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04