A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2026.01.14. 13:25
null
Amíg a klubok a jövőjéről tárgyalnak, Tóth Alex Spanyolországban készül a Ferencvárossal (Fotó: fradi.hu)
Kedden beszámoltunk arról, hogy folynak az egyeztetések a Ferencváros és a az angol Premier League-ben szereplő Bournemouth között Tóth Alex átigazolásáról. A Sky Sports pedig részleteket is közölt az angol klub első ajánlatáról, amit nem fogadott el a magyar bajnok. Miközben az olasz Laziónál sajtóhírek szerint a spanyolországi személyes találkozó után kezdenek lemondani a középpályás szerződtetéséről.

 

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21

„A következő Szoboszlai érkezhet” – így várják a Bournemouthhoz Tóth Alexet

Angol és olasz forrásokhoz hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy előrehaladott egyeztetések folynak az FTC és a Bournemouth között.

 

A Sky Sports híre szerint a Bournemouth első ajánlata a ferencvárosi Tóth Alex játékjogáért nagyjából 7 millió fontot plusz bónuszokat, így összesen 8.6 millió fontot tartalmazott (9.3 millió euró). Ezt az ajánlatot a Ferencváros elutasította, de a kapcsolat nem szakadt meg a klubok között, újabb ajánlatra lehet számítani az angolok részéről.

A Sky Sports a cikkében megjegyzi, hogy a Ferencváros nem szeretné minden áron már a télen értékesíteni Tóthot, hiszen Varga Barnabás már távozott, és így egyszerre két kulcsemberét veszíthetné el a csapat, de megfelelő ajánlat esetén nem állnak az útjába. A szerző azt is hozzáteszi, hogy Tóth Alexet tavaly télen kölcsönadta volna a Ferencváros (Kecskemétre – a szerk.), de a a csapathoz akkor érkezett új vezetőedző, Robbie Keane megakadályozta a kölcsönadást, felismerte, hogy a középpályásnak olyan tulajdonságai vannak, melyekkel az első csapatban van a helye, és mára az egyik legígéretesebb magyar tehetséggé nőtte ki magát.

Tóthnak még két és fél éve van hátra a ferencvárosi szerződéséből, a Transfermarkt 8 millió euróra becsüli az értékét. Ennél nemcsak a Bournemouth, hanem a hírek szerint korábban a Lazio is magasabb összeget ajánlott, de az olaszokkal sem született megállapodás. Annak ellenére sem, hogy a rómaiak sportigazgatója, Angelo Mariano Fabiani olasz sajtóhírek szerint az FTC spanyolországi edzőtáborába is elutazott, hogy tárgyaljon Tóth szerződtetéséről.

A Laziónak tegnap el kellett fogadnia Tóth Alex visszautasítását – idézi több olasz oldal is a La Republica cikkét. – Fabiani sportigazgató Spanyolországba, Murciába repült, de a találkozó nem változtatta meg a középpályás elszántságát, aki eltökélt abban, hogy a Premier League-ben akar futballozni.” 

Az olasz sajtóban egyöntetű a vélemény, a Lazio ezzel valószínűleg lemondhat Tóthról, akinek jelenleg már a Bournemouth az első számú kérője.

Labdarúgó NB I
6 órája

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

A Ferencváros elnöke arról posztolt, hogy négy magyar játékost próbáltak szerződtetni az NB I-ből, de nem jártak sikerrel.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mariano Gómez (argentin, FC Zürich – Svájc)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Shadirac Chyreme Say (ghánai, AC Oulu – Finnország), Varga Ádám (Debreceni VSC) 
Kölcsönből visszatérhet: Kaján Norbert (FK Csíkszereda – Románia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  
Kiszemeltek: Elton Acolatse (holland-ghánai, Diósgyőri VTK), Franko Kovacevic (horvát, Celje – Szlovénia), Nardin Mulahusejnovic (bosnyák, Noa – Örményország)
Távozók: Dhonata* (Dhonata Tavares de Oliveira, brazil, Botafogo-PB – Brazília), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Fortune Bassey (nigériai), Alekszandar Pesics (szerb, Amedspor – Törökország), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia, Lazio – Olaszország)


 

Legfrissebb hírek

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Fehérváron

Labdarúgó NB II
10 perce

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
6 órája

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
18 órája

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
21 órája

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:55

A válogatott szélső ügyében megvan az elvi egyezség – Iránban folytathatja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:49

Távozott a gólkirály; új játékosok Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:41

„A következő Szoboszlai érkezhet” – így várják a Bournemouthhoz Tóth Alexet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21
Ezek is érdekelhetik