Gradisar visszatérhet az NB I-be, az Újpest lehet az egyik érdeklődő – NS-infó

2026.01.15. 15:44
null
Nejc Gradisar az Al-Ahlitól visszatérhet az NB I-be (Fotó: Al-Ahli)
Egyiptomban már tényként kezelik, hogy távozik a kairói Al-Ahlitól a háromszoros szlovén válogatott csatár, Nejc Gradisar, és visszatér Magyarországra, anak ellenére, hogy csütörtökön gólt szerzett a Ligakupában.

Nejc Gradisar tavaly Fehérvárról igazolt az Al-Ahlihoz, azok után, hogy az NB I-ben egy év alatt 31 meccsen nyolc gólt szerzett. A kairóiaknál tavaly tavasszal 14 bajnokin öt gólt szerzett, viszont az új idényben tíz meccsen csak háromszor volt eredményes a bajnokságban. Információink szerint az ősszel érkezett vezetőedző, illetve a dán Jess Thorup által vezetett új szakmai stáb (amelynek Szabics Imre is a tagja) nem számol a folytatásban a 23 éves Gradisarral, akinek a helyére egy afrikai csatárt szemeltek ki. 

Egyiptomi forrásból úgy értesültünk, a szlovén támadó már közölte a csapattársakkal, hogy távozik az Al-Ahlitól és visszatér Magyarországra. Egyiptomi forrásaink szerint az Újpest FC lehet az egyik érdeklődő (ugyanakkor Lengyelországból is érdeklődnek), és az Al-Ahli az idény végéig adhatja kölcsön első körben a csatárt.

Gradisar most még Kairóban tartózkodik, csütörtökön pályára is lépett az egyiptomi Ligakupában, szép gólt is szerzett,  de ha megegyezés születik a kölcsönadásáról, akkor a mai lehet az utolsó meccse az Al Ahliban ebben az idényben. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bodnár Gergő (Zalaegerszegi TE FC), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérők: Babós Levente (Diósgyőri VTK), Mucsányi Miron (Diósgyőri VTK) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli – Kairó), Franko Kovacevic (horvát, NK Celje – Szlovénia), Patrizio Stronati (cseh, Puskás Akadémia)
Távozók: André Duarte* (portugál, egyoldalú szerződésbontás után FCSB – Románia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Iuri Medeiros (portugál)

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 13:18

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Patrizio Stronati azt követően írhat alá a Megyeri úton, hogy hazatér a felcsútiak spanyolországi edzőtáborából.

 

 


 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
11 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
2026.09.21. 07:51

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Óriási hiba döntött a végén, az Újpest az utolsó negyedórában fordította meg a ZTE elleni bajnokit

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:52