Világi Bálint: Legyünk öt éven belül stabil európai kupaszereplők

M. D.M. D.
2026.01.29. 12:20
null
Nadir Benbuali (7) valóban profi: nem az átigazolási hírekkel foglalkozott, hanem gólt lőtt az FTC-nek (Fotó: Török Attila)
Még a Ferencváros elleni összecsapás előtt adott interjút Világi Bálint, az ETO FC csapatmenedzsere, aki szerint a győri játékosokra vonatkozó kereslet bizonyítja, hogy jó munkát végeznek a kerettel, a hosszú távú cél pedig a folyamatos európai kupaszereplés.

MEGHIÚSULT a Nadir Benbuali-üzlet: ugyan már hetek óta egyértelműnek tűnt, hogy az ETO FC a bajnoki cím megszerzésének reményében egyetlen kulcsjátékosát sem adja el januárban, az egyiptomi újságírók naponta árasztották el a helyi lapokat az Al-Ahli szűnni nem akaró érdeklődésével kapcsolatos pletykákkal. Információink szerint a kairói sztárklub még a héten is próbálkozott, de meglehetősen furcsa lett volna a gólerős támadó váltása, miután a Ferencvárosnak lőtt egyenlítő gólja után az ETO címerét csókolta. 

A 3–1-es hétvégi siker Világi Oszkár 2022-ben kezdődő tulajdonosi szerepvállalásának eddigi csúcsa: az őszi elsőség után a hétvégén fordult elő először, hogy az ETO egyértelműen egyenrangú ellenfele volt a fővárosiaknak a pályán. Borbély Balázs tanulva a feljutás óta lejátszott öt Fradi elleni meccsből, változtatott a labdakihozatalon: több felívelés, Nadir Benbuali fejjátéka, a középpályás erőfölény kihasználásával a második labda megszerzése, valamint a sokkal hatékonyabb kontratámadások tették lehetővé az első Fradi elleni győzelmet az új korszakban. A csapat stabilizálta a helyét az élen, igaz, szombaton újabb rangadó következik, a DVTK ellen a tavaszt 3–2-es győzelemmel nyitó, dobogóra törő DVSC látogat Győrbe.

A hétvégén a Győr Plusznak adott interjút a klub napi irányítását végző Világi Bálint csapatmenedzser. A sportvezető szerint a győri csapat gazdaságilag még mindig az építkezési fázisnál tart, de a célok világosak rövid és hosszú távon is.

Világi Bálint (Fotó: Árvai Károly)

„A legfontosabb, hogy minden átigazolási időszakban erősebb legyen a csapat. Nincs kimondott stratégia arra, hogy a Ferencvárosnak nem adunk el játékost, ugyanúgy tiszteljük, mint más klubokat, és jó viszonyt is ápolunk vele. Egyszerűen egy átigazolásnak több összetevője van: az eladó igényeit ki kell elégíteni, a vásárló is jól akar járni, és a játékosnak is előnyére kell válnia a váltásnak. Ha a három közül csak egy nem teljesül, nem lehet jó az üzletről beszélni. A múltban már bizonyítottuk, hogy jól működik az átigazolási filozófiánk, jó visszaigazolás, hogy nehéz egyben tartanunk a keretet."

A stadion állapotáról és lehetséges rekonstrukciójáról is szó esett a beszélgetésen. Mint ismert, a 2008-ban átadott létesítmény európai főtáblás mérkőzésekre nem alkalmas, veszélyes keleti lelátójára korlátozott létszámban engedhet be nézőket a klub.

„Infrastrukturálisan rengeteg elmaradásunk, és behoznivalónk van. Kiemelném, hogy hosszú távú sikert rövid távú gondolkodással nem lehet elérni, fél szezonokra, teljes idényekre kell tervezni. A stadion tervezési fázisban van: különleges és érdekes az elhelyezkedése, valamint a körbeépítése is. Keressük a lehető legmodernebb, de közben szurkolóbarát megoldást. Van olyan koncepció, amely esetén U-alakúvá válna a stadion az egyik kapu mögé épített lelátóval. Ez egy lehetséges és kézenfekvő megoldás. Nem dolgoznánk minden nap, ha nem lennének nagy álmaink: öt éven belül stabil európai kupaszereplők szeretnénk lenni. A modern futballban a költségvetés fontos eleme ez, és az erős játékoskeret fenntartásához is szükséges. Remélem, jó úton járunk a megvalósításához."

 

Legfrissebb hírek

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
6 órája

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
7 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
2026.08.11. 16:55

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01