Klasszikus körkapcsolással és élő közvetítésekkel készül a közmédia a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőire

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.02.10. 15:24
null
Fotó: mlsz.hu
Mint ismert, szerdán és csütörtökön rendezik a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjét, melynek során igazi kupahangulat várja a szurkolókat. Több mérkőzés is nagyjából egy időben kezdődik, ezért a Nemzeti Sportrádió klasszikus körkapcsolással jelentkezik, az M4 Sport és az M4 Sport+ csatornán pedig kiemelt találkozókat láthatnak élőben a nézők – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott keddi sajtóközleményből.

A MOL Magyar Kupa a nyolcaddöntőkhöz érkezett, ahol már csak 16 csapat van versenyben a továbbjutásért, és ez a hét jelentős téttel bír, hiszen egy mérkőzés dönt a Magyar Kupa következő körébe kerülésről.

Szerdán igazi, a régi időket idéző kupanapot élhetnek át a labdarúgás rajongói, mivel négy meccs is nagyjából egy időben kezdődik – 16.30 és 18.00 között rendeznek négy találkozót –, ezért a Nemzeti Sportrádió klasszikus körkapcsolással jelentkezik: a hallgatók több helyszínről, élőben, helyszíni tudósítók közreműködésével követhetik az eseményeket.

Szerdán az M4 Sport két nyolcaddöntőt is élőben közvetít: a Ferencváros–Csákvár találkozót 17.30-tól, míg a Paks–Diósgyőr párharcot 20 órától láthatják a nézők. Csütörtökön az M4 Sport+-on élőben követhetik az ETO FC–Videoton összecsapást. A további mérkőzésekről helyszíni stábok készítenek videós beszámolókat, amelyek online, az m4sport.hu oldalon tekinthetők meg.

A kupaforduló eseményeiről a Nemzeti Sport is helyszíni tudósítók segítségével számol be, így minden meccsről részletes beszámolók és értékelések készülnek, melyek helyet kapnak a másnapi nyomtatott lapszámban is, továbbá a nemzetisport.hu oldalon minden párharcról percről percre tudósítást olvashatnak.

MOL MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐK
SZERDA
Debreceni EAC (NB III)–Soroksár SC (NB II) - 12.30 – élőben a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n! 
FC Ajka (NB II)–Kolorcity Kazincbarcikai SC - 16.30 – élőben a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n! 
Budapest Honvéd (NB II)–ESMTK (NB III) - 17.00 – élőben a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n! 
Zalaegerszegi TE–Vasas FC (NB II) - 17.00 – élőben a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n! 
Ferencváros–Aqvital FC Csákvár (NB II) - 17.30 – élőben az M4 Sporton, az m4sport.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n! 
MTK Budapest–Kecskeméti TE (NB II) - 18.00 – élőben a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n! 
Paksi FC–Diósgyőri VTK - 20.00 – élőben az M4 Sporton, az m4sport.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n! 
CSÜTÖRTÖK
ETO FC–Videoton FC Fehérvár (NB II) - 18.00 – élőben az M4 Sport+-on, az m4sport.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban és az nso.hu-n!

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Magyar Kupa: egy félbeszakadt meccs, két tizenegyespárbaj, három két számjegyű győzelem

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 21:28

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2026.07.24. 07:31

MTVA: a labdarúgó-világbajnokság döntője az év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon

Foci vb 2026
2026.07.20. 14:14

Az MTVA 6 milliárd forintot, a Szerencsejáték Zrt. 9 milliárdot fizet az MLSZ-nek

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 18:46

Az MTVA 6 milliárd forintot fizet a magyar meccsek közvetítési jogaiért

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 15:21

Fölszállott a hattyú – dokumentumfilm az ETO FC bajnoki címéről

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 14:17