NB I: DVSC–MTK

2026.02.27. 20:04
null
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A labdarúgó NB I 24. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a Debrecen az MTK-t látja vendégül – élőben az NSO-n!

NB I
24. FORDULÓ
Debreceni VSC–MTK Budapest 1–0 – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
Debrecen, Nagyerdei Stadion. Vezeti: Káprály
Gólszerző: Bárány (59.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

ÉRDEKESSÉGEK A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Kereken 100 meccsük volt az élvonalban, ezekből 33 hozott debreceni sikert, 20-szor döntetlenre végeztek, 47-et pedig az MTK nyert meg.

A közelmúltban eléggé hullámzó ez a párharc, hiszen a kék-fehérek 2016 nyarától csaknem hat éven át bajnoki mérkőzésen nem tudták legyűrni a Lokit, utána viszont egy 5-ös győzelmi sorozatot produkáltak ellene. 2025-ben az első 3 találkozójukon nyeretlenek voltak a hajdúságiakkal szemben (1 iksz, 2 vereség), novemberben azonban simán 3–0-ra megverték az Új Hidegkuti-stadionba a 2. helyről érkező DVSC-t.

 Debrecenben 53 bajnokit játszottak, ahol 2023-tól a vendég MTK a 3 egymást követő győzelme után a legutóbb két alkalommal már gólképtelennek bizonyult (0–0 és 0–1), így az összmérleg szoros: 21 Loki-siker, 13 iksz és 19 MTK-diadal. A gólkülönbség viszont a fővárosiak számára pozitív (90–78).

 A DVSC 2026-ban lejátszott 5 bajnokijának a mérlege 2–2–1, ezzel 5. helyen áll a tavaszi tabellán. Az előző 2 fordulóban viszont csak 1 pontot kapart össze (1–2 Újpesten, majd 1–1 a ZTE Arénában).

 A legutóbbi 4 bajnokiján nem tudott nyerni az MTK (1 döntetlen, 3 vereség), a tavaszi teljesítménye (4 pont) alapján pedig csak 2 csapatot előz meg a mezőnyből. 2026-ban kimagaslóan a legtöbb gólt kapta a (14), akárcsak az egész idényben (51).

 A hazai tabellán 2. Debrecen odahaza eddig 6-szor nyert, 4-szer vesztett, az egyetlen döntetlenjét még október elején, az ETO ellen játszotta (2–2). Ebben a naptári évben otthon még hibátlan: mindkét meccsén 1 góllal verte meg ellenfelét.

 A fővárosi kék-fehérek utolsó előttiek a vendégtabellán, a mérlegük 2–2–7. Tavasszal gólgazdag meccseik voltak: előbb 3–2-re nyertek Kisvárdán, majd kétszeri vezetés után 4–2-re alulmaradtak Nyíregyházán.

 

Legfrissebb hírek

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
4 órája

Hornyák Dóra túl van a korrekciós műtéten

Kézilabda
5 órája

Gólerős nigériai válogatott játékost szerződtetett a DVSC

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
8 órája

Komáromi György: Az MTK ellen a helyzetkihasználás lehet a kulcs

Labdarúgó NB I
10 órája

Joseth Peraza: Odakerülhetünk a tabella élmezőnyébe!

Labdarúgó NB I
11 órája

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:15

Kovács Mátyást a szlovák bajnokság élete legjobb formájához segítette

Légiósok
Tegnap, 15:41
Ezek is érdekelhetik