Komáromi György: Az MTK ellen a helyzetkihasználás lehet a kulcs

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.02.27. 10:38
null
Komáromi György (Fotó: Czinege Melinda)
A Debrecen hosszú idő után játszhat ismét a Nagyerdei Stadionban, Komáromi György jó mérkőzésre és győzelemre számít az MTK ellen.

Tizedszer léphet pályára az MTK Budapest ellen az élvonalban Komáromi György. A Debreceni VSC támadója korábban a Puskás Akadémia színeiben kilenc NB I-es mérkőzésen szerepelt a fővárosiak ellen, hat győzelmet, egy döntetlent és két vereséget számlál. Összesen két gólt és három gólpasszt jegyez ezeken az összecsapásokon, s az egyik legemlékezetesebb élvonalbeli mérkőzését is az MTK Budapest ellen játszotta.

„Szeretek az MTK Budapest ellen futballozni, mert nem tolja be a buszt a kapuja elé, hanem próbálja játszani a futballt – mondta lapunknak Komáromi György, a Debreceni VSC 24 esztendős támadója. – Éppen ezért élvezetes mérkőzéseket lehet játszani. Szereztem gólokat és adtam gólpasszokat a fővárosi együttes ellen, s az egyik, ha nem a legjobb élvonalbeli mérkőzésemet is ellene játszottam. Két évvel ezelőtt februárban még a Puskás Akadémia színeiben győztünk hazai pályán hat egyre, egy gól és két gólpassz fűződött a nevemhez azon a meccsen. De ez már régen történt, sok minden változott azóta, én másik csapatban játszom, és az MTK Budapestnél is rengeteg változás történt. Mindenesetre jó meccsre számítok, bizakodom a jó eredmény elérésében.”  

Az MTK Budapest nincs jó formában, az előző öt tétmérkőzésén egy döntetlen mellett négyszer kikapott, így közel került a kiesőzónához, a Magyar Kupá­tól pedig már elbúcsúzott. Ezzel szemben a Debrecen lényegesen jobban szerepel, a tabella harmadik helyéről várja a mérkőzést.

„Várhatóan lesz olyan időszak, amikor az MTK, illetve lesz olyan, amikor mi diktáljuk majd a tempót, valamint döntő lehet a helyzetkihasználás. Azt érzem, ha jó százalékban használjuk ki a lehetőségeinket, megnyerjük a mérkőzést. Kiélezett csatát várok, jó csapat az MTK, nehéz feladatunk lesz. Ellenfelünknek fiatal és gyors játékosai vannak, ebből adódóan nem túl rutinosak, de nekünk csak a saját játékunkra kell összpontosítanunk. Nem szabad az eddigiekből kiindulni, minden mérkőzés más. Előfordul, hogy jól játszunk, mégis kikapunk, miképpen az is, hogy rosszul teljesítünk, de nyerünk. Meglátjuk, hogyan alakul a péntek este.”  

A két csapat az idényben eddig kétszer találkozott egymással, s mind a kétszer az otthon játszó együttesé lett a három pont: Debrecenben a Loki 1–0-ra, a Hidegkuti Nándor Stadionban pedig az MTK Budapest 3–0-ra győzött. Ezek alapján a házigazda debreceniek bizakodhatnak, akik hosszabb idő, február 7-e után játszhatnak ismét a Nagyerdei Stadionban.

„Csaknem három hét elteltével futballozhatunk ismét hazai pályán, nagyon várjuk már, hogy szurkolóink előtt lépjünk pályára. Ahogyan Dzsudzsák Balázs mondta, jelenleg olyan buliban vagyunk, amelybe meg sem hívtak minket, de mi nagyon jól érezzük magunkat. Rólunk nem sokan beszélnek, de csak ott vagyunk a harmadik helyen, nem sokkal lemaradva az előttünk lévőktől. Bízom benne, hogy a jó formánk kitart az idény végéig, s minél előkelőbb pozícióban végzünk. Igen, célunk a dobogón zárni, a Debrecen nagy múltú klub, ismét nemzetközi kupába akarjuk vezetni.”

Lendületben a Debrecen, lejtmenetben az MTK. Ha a tendencia a Nagyerdei Stadionban sem szakad meg, a Lokiban megerősödhet a dobogós idényzárás lehetősége, míg a fővárosi kék-fehérek kieső helyen is találhatják magukat a forduló után. Márpedig úgy érzem, hazai környezetben győz a DVSC.
NS-TIPP: BERECZKY Attila

NB I
24. FORDULÓ
20.15: Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

A forduló további programja
Február 28., szombat
14.30: Kisvárda Master Good–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
19.30: ETO FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Március 1., vasárnap
16.15: Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
18.45: Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. ETO FC23137347–24+2346
  2. Ferencvárosi TC23134644–25+1943
  3. Debreceni VSC23116634–28+639
  4. Paksi FC23106745–35+1036
  5. Puskás Akadémia23105830–28+235
  6. Zalaegerszegi TE2397735–29+634
  7. Kisvárda2395928–36–832
  8. Újpest FC23851032–39–729
  9. MTK Budapest23741242–51–925
10. Nyíregyháza Spartacus23671031–39–825
11. Diósgyőri VTK23581031–38–723
12. Kazincbarcika23421720–47–2714

 

 

Legfrissebb hírek

Joseth Peraza: Odakerülhetünk a tabella élmezőnyébe!

Labdarúgó NB I
2 órája

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
20 órája

Kovács Mátyást a szlovák bajnokság élete legjobb formájához segítette

Légiósok
20 órája

Fordult a kocka az Újpestnél, a fiatalok hozzák a lendületet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Vitályos Viktor: Csehország legjobb klubjához szerződtem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:31

Fenyő Noah: Újpestről megnyílhat előttem a Bundesligába vezető út

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:32

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47
Ezek is érdekelhetik