Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

M. B.M. B.
2026.03.17. 12:46
null
Vincze Richárd (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt DVTK a hivatalos honlapján közölte, hogy Vincze Richárd veszi át a napokban menesztett Kovács Zoltán helyét a sportigazgatói székben.

A 42 éves sportvezető a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatói posztját hagyja ott az NB I-es csapat sportigazgatói szerepéért. 

„Vincze Richárd fiatal labdarúgóként Diósgyőrben járta végig a korosztályokat, azonban egy súlyos sérülés megakadályozta, hogy játékosként magasabb szintre lépjen. Ezért korán az edzői pálya felé fordult, és 31 évesen már az Kazincbarcika első csapatát vezette az NB III-ban. Ezt követően tért vissza Diósgyőrbe, és az utánpótlásban töltött két évet követően Bódog Tamás stábjában dolgozott, majd Benczés Miklós segítőjeként Felcsúton is eltöltött fél évet. Újra visszatérve Fernando Fernández mellett vállalt szerepet, majd az akadémián az U19, utána a DVTK második csapatának irányítását bízták rá. 2025 óta a DVTK LSA szakmai igazgatója” – összegzi az újdonsült sportigazgató eddigi pályafutását a klubhonlap.

Vincze Richárd célja rövid távon a bennmaradás, hosszú távon pedig a „határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó-szakosztály” kiépítése.

 

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22