Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2026.04.24. 06:29
null
Böde Dániel (jobbra) 171 gólt szerzett eddigi 525 NB I-es mérkőzésén (Fotó: Török Attila)
Tökéletes vasárnap Böde Dániel módra: rúgj győztes gólt a csapatod bajnokiján, a feleséged bravúrok sorozatát mutassa be a kézilabda Bajnokok Ligájában, aztán edzőként vezesd győzelemre lakhelyed, a Madocsa csapatát – interjút készítettünk a paksiak 39 éves, 25-szörös válogatott futballistájával.

– Mi járt a fejében, amikor vasárnap a Madocsa–Bölcske szomszédvári rangadón 2–0-s vezetésnél a játékvezető büntetőt ítélt a vendégek javára, majd miután a kapus hárított, a partjelző intése után újrarúgatta a tizenegyest?
– Hogy a kapusunk, Kovács Flóri ismét megfogja, és megfogta… – válaszolta lapunknak Böde Dániel, a paksiak ikonja, aki vasárnap kora délután győztes gólt szerzett a Puskás Akadémia ellen, nem sokkal később pedig már edzőként dirigálta vármegye hármas bajnokin a Madocsát. – Azt persze nem mondhatom el, mi zajlott le akkor bennem, de az egyik gondolatom az volt, hogy a játékvezetőt és a segítőit nekem kell majd kimenekítenem a sporttelepről.

– Az első huszonöt perc nem azt mutatta, hogy simán, 4–1-re megnyerik a meccset, az ellenfél játékosai gyorsabbnak, energikusabbnak tűntek.
– Mert fiatalabb csapatuk van, és ők edzenek is. De amikor emberhátrányba kerültek a második félidő elején, már éreztem, meglesz a győzelem, és így is lett.

– A Madocsa egy mérkőzéssel kevesebbet játszva hat ponttal van lemaradva az éllovas Pálfai SE mögött, ráadásul hazai pályán futballozik még ellene. Megszerezhető a bajnoki cím?
– Hogy legyen cél, még ilyen szinten is fontos. Van egy elmaradt mérkőzésünk, elképzelhető, hogy a végén pontazonosság lesz a két csapat között. Vasárnap a velünk azonos pontszámmal álló, ám két meccsel többet játszó Iregszemcsével játszunk idegenben, igaz, Tamásiban, semleges pályán, mivel a sajátját felújítják. Hibátlan tavaszt kell produkálnunk, és erre lenne is esélyünk, ha mindig úgy állnánk fel, mint vasárnap, ám ez már a mostani hétvégén sem jön össze, mert a Paks és a Madocsa egy időpontban játszik.

– Nos, sokkal szebb vasárnapot nem remélhetett: az élvonalban a gólja döntött a Puskás Akadémia ellen, felesége, Böde-Bíró Blanka remekelt a Metz ellen 31–31-re végződő kézilabda BL-negyeddöntőben, majd következett a Madocsa győzelme a Bölcske elleni presztízsmeccsen.
– Valóban tökéletes nap volt.

– Maradjunk az NB I-nél, azon belül is a Paksnál: létfontosságú volt a Puskás Akadémia legyőzése?
– Itthon kellett tartanunk a három pontot dobogós reményeink megtartása érdekében. Nem állítom, hogy sziporkáztunk, de a csapategység rendben volt, és ez különösen a kiállítás után mutatkozott meg: ha arra volt szükség, hárman vetődtek a labda útjába. 

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 06:31

Az üveghegyen túl – Vincze András jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Az ösztönös klasszist testesíti meg Böde Dániel.

 

– Az első nagy helyzet a felcsúti együttes előtt adódott, aztán viszont a Hahn János elleni szabálytalanság miatt tizenegyeshez jutottak. Nem akarta ön rúgni?
– Nem voltam kijelölve, és bár „Janó” kihagyta, csak az tud hibázni, aki odaáll. Túl sok büntetőt egyébként nem rúgtam a pályafutásom során, ugyanakkor az előző idény hajrájában éppen a Puskás Akadémiának, valamint a Kecskemétnek igen, mindkettőből gól is lett. Talán emlékszik, az előző hazai bajnokin, a Kazincbarcika ellen volt már két gólom, amikor büntetőhöz jutottunk. Utólag többen is mondták, miért nem álltam a labda mögé, hiszen ha betalálok, mesterhármasom van, és ez csereként beállva, közel a negyvenhez nem lett volna semmi. Ám úgy voltam vele, rúgja csak Ádám Martin, hiszen úgyis betalál, és a gól építi őt.

– Olyan lövésből szerzett győztes gólt, amilyenből nagyon sokan kirúgják a stadionból a labdát.
– Éppen az ETO–Ferencváros találkozón láttam, hogy az egyik játékosnak majdnem sikerült is… Ilyenkor az az elsődleges, hogy találjál kaput, az sem feltétlenül gond, ha nem megy sarokra a labda.

– A fiai nem voltak kint a mérkőzésen? Ezt azért kérdezem, mert kivételesen a paksi B-közép előtt ünnepelt.
– A Madocsai Református Általános Iskola felső tagozatos osztályai mind kint voltak a meccsen, Dani és Gergő is ott ült közöttük, viszont éppen a másik kapunál. Azért integettem nekik.

– Három fordulóval a befejezés előtt egy pontra vannak a negyedik ZTE-től, illetve kettőre a harmadik DVSC-től. Odaérhetnek a harmadik helyre?
– Megyünk a Ferencvároshoz, fogadjuk a Debrecent, majd Diósgyőrben fejezzük be az idényt. Egy biztos: a bronzéremre csak akkor lehet sanszunk, ha a jövő héten legyőzzük a Lokit.

– A jól sikerült ősz után van hiányérzete amiatt, hogy lépéshátrányban vannak a dobogóért zajló küzdelemben?
– Tagadhatatlan, többet reméltem az idénytől, noha fontos játékosok távoztak, és átalakulóban vagyunk. Az a hét mérkőzés nagyon nem esett jól, amikor sérülés miatt nem futballozhattam, ráadásul az eredmények elmaradtak, nagyon fontos időszakban nem tudtam segíteni a csapatnak. Ha mindezek dacára sikerül megszerezni a harmadik helyet, az igen szép lenne.

– Az előző idényben harminc bajnokin lépett pályára – abból nyolcszor kezdőként – és tizenöt találattal gólkirály lett. Az akkori szintet most is tartja, hiszen húsz meccsen kilenc gólja van, pedig csak háromszor kezdett. Ami pedig igazán megsüvegelendő: a tavasszal eddig összesen százkilencven percet játszott, és így is eljutott négy gólig…
– Kevesebb bajnokin léptem pályára, mint az előző évben, kevesebbszer kezdtem, és kevesebb a játékpercem is, nyilván jó érzés, hogy így is van kilenc gólom. Örülnék, ha ezúttal is eljutnék a két számjegyű mutatóig, mert az a tizedik lenne NB I-es pályafutásom során. Tudja, voltam védekező és támadó középpályás, játszottam belső védőt is, azt hiszem, ez egész szépen mutatna.

– Mit gondol, az ETO vagy a Fradi lesz a bajnok?
– Az idényrajt előtt biztos voltam benne, hogy a Ferencváros sorozatban nyolcadszor is behúzza az aranyérmet, most, három fordulóval a vége előtt ez már egyáltalán nem biztos. Ha vasárnap az ETO nem kap ki Debrecenben, Győrbe kerül az aranyérem.

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
5 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
10 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30