Az üveghegyen túl – Vincze András jegyzete
A magyar futball ezeregy meséje közül az egyik legjobb a korábbi kiváló debreceni és salgótarjáni labdarúgóból lett újságírómesteré, Kiss Lászlóé, aki anno arról (is) sztorizott, hogy valahol az üveghegyen túl a „megyeháromban” focizott a bivalyerős lövéseiről híres öreg, aki a kilencvenperces meccsek nagy részét az oldalvonal mellett sétálgatva a korlátra támaszkodó nézőkkel kvaterkázgatva töltötte, hanem amikor a csapata (tehát, hogy tiszta legyen a kép: így kilenc mezőnyjátékos brusztolt) szabadrúgáshoz jutott bárhol az ellenfél térfelén, odakocogott a letett labdához, és kilőtte a bal vagy a jobb felsőt. Mégpedig nagy százalékban hibátlanul. Vagyis meccsenként két-három-négy gól még a pályán sétálgatva és jókat dumálva is volt a lábában. Aki nem hiszi, járjon utána, de én elhiszem, merthogy máskor és másutt láttam olyan született zseniket a BLSZ-meccseinken, akik abszolút tudatosan lőttek kezdés utáni legurításból félpályáról, szögletből bármikor és bárhonnan gólt, egyikük a volt fradista és kiváló sportfotós, Németh Péter volt, másikuk pedig a nem is olyan régen még a strandválogatottban dribliző Simonyi Gábor, aki ráadásul az egyik bajnokin úgy vágott kettőt távolról, hogy az ősöreg focicsukájáról leszakadt a talprész, szigszalaggal tekerte körbe, hogy kitartson a lefújásig.
Más dimenzió (NB I-es), de az ösztönös klasszist testesíti meg a 39 esztendős Böde Dániel, aki – ahogy hallom gyakorta a focirajongói körökben a sajátos jellemzést – nem csinál mást, csak baromi jól tud gólt lőni. Ehhez teszem hozzá rögvest: bárcsak lenne még három-négy olyan játékosa a magyar élvonalnak, aki „csak” gólt lőni tud… S úgy még kontrasztosabb ez a kép, hogy manapság tényleg egyetlen játékos kedvéért érdemes akár busszal, vonattal is meccsre zötyögni, ő pedig nem más, mint „ABödeDani”, hiszen ha ő bekocog a gyepre, akkor… Nos, jellemzésképpen elég lehet talán csak annyit leírni, hogy az idén tavasszal sérülés után visszatérve a pályára 190 perc leforgása alatt négy gólt ragasztott az ellenfeleknek (az idényben pedig összesen háromszor volt kezdő, és még így is eljutott eddig kilenc találatig), s azért az is beszédes adat, hogy hat meccsen, amelyre nem volt nevezhető, kikapott a Paks… Ami történetünk szempontjából fontos, hogy olyan kiváló csatárról szól a történet (mégpedig a kétszeres válogatott volt csepeli, váci, fehérvári szélső, Zombori András kollégánk interjúja, aki nem mellékesen talán még ma is, utcai cipőben is odakanyarítaná a labdát az interjúalany fejére), akiről már a profi karrierje során csodasztorik tucatja szól.
S nem véletlenül: Böde Dániel majd’ mindegyik gólja megér egy mesét – itt és most, vagy évtizedek múltán még az üveghegyen is túl…
Az évek mennek, de a gólok még jönnek – Böde Dániel éremre hajt a paksiakkal
Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája
Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete
Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete
Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete
Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete