NB I: döntött az MLSZ, jön az osztályozó

H. Á.H. Á.
2026.04.14. 20:05
null
Képünk illusztráció (Fotó: Czinege Melinda)
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége keddi ülésén – a korábban meghatározott irányelveket szem előtt tartva – elfogadta a bajnokságok versenykiírását. Az NB I-es és az NB II-es kiírásban néhány finomítás mellett az osztályozó bevezetése jelenti a konkrét változást – közölte a szövetség a hivatalos honlapján.

„A szövetség szakmai bizottsága megtárgyalta a klubok képviselőivel a professzionális bajnokságok versenykiírásának kérdését, és figyelembe véve az NB I-es klubok egyhangú ajánlását, egyetlen konkrét változtatást javasolt az elnökség számára. Kedden arról határozott a testület, hogy a Fizz Liga következő idényétől kezdve az utolsó helyezett kiesik, míg a 11. a Merkantil Bank Liga 2. helyezettjével osztályozót vív az élvonalbeli tagságért. Arról, hogy végül melyik együttes szerepelhet az NB I-ben, egy találkozó dönt, amelyet semleges pályán – amely lehetőleg a két résztvevő csapattól megközelítőleg hasonló távolságra helyezkedik el és a stadionban adottak a feltételek a videobíró alkalmazására – rendeznek. Így kiélezett és a nézők számára is izgalmasnak ígérkező találkozó zárja majd a magyar professzionális labdarúgóidényt” – áll a szövetség honlapján megjelent közleményben.

Az MLSZ az elnökségi ülésén arról is döntést hozott, hogy – annak érdekében, hogy az eddiginél magasabb legyen a mérkőzésszám – a női élvonalban a következő idénytől háromcsoportos (1–4., 5–8.,  9–12.) rájátszást vezet be, ezzel együtt pedig megszünteti a bajnoki döntő és a bronzmérkőzés intézményét. A csapatok oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben döntenek a végső helyezésekről, s ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is bevezetik az osztályozót.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
10 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27