Őrségváltás helyett revans – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2026.04.22. 23:59

 

Múlt vasárnap az elsőség szempontjából kulcsfontosságú rangadót nyert meg a Győr a sorozatban hétszeres bajnok, címvédő Ferencváros ellen, ám a sors úgy hozta, három nappal később, szerdán megint „egymásba gabalyodott” a két zöld-fehér gárda, ezúttal a Magyar Kupa elődöntőjében. Több kérdés is sorjázott az újabb csata előtt, például, hogy rápihen-e az ETO az NB I-es hajrára az értékesebb trófea megszerzése érdekében, vagy hogy mennyire lesz erősebb a Fradi az MK-ban azzal, hogy itt nincs bevezetve az úgynevezett „magyarszabály”. A válaszokat részben már a kezdőcsapatok megmutatták, az ezúttal vendég győriek hat helyen változtattak a bajnokihoz képest, kímélve több kulcsembert, míg az FTC szintén hatot „cserélve”, egyetlen magyarral – a csapatkapitány Dibusz Dénessel – állt fel.

Persze a felállás, a kezdőcsapat eleve még nem dönt a párharc sorsáról. Hála a Jóistennek, jelenthetjük ki, különben lemaradtunk volna egy kifejezetten élvezetes, négy gólt hozó első félidőről. Kovacevic korán vezetést szerzett a Fradinak, amely uralta a küzdelmet, ám az ETO hitt magában és Csinger, valamint Bumba találatával fordított, majd a szünet előtti slusszpoént Megyeri kapus hibája után Levi bólintása hozta. 2–2, jöhetett a folytatás, amelynek már nem maradhatott döntetlen a vége. A második játékrészben a gólok helyett már csak a helyzetek sorjáztak mindkét oldalon, az abszolút egyenlő erők küzdelme logikusan torkollott hosszabbításba. Stefulj megrezgette a hálót, ám előtte leshelyzet alakult ki, aztán kimaradt két hazai ziccer, így a tizenegyespárbaj döntött ebben az elődöntőben is. Itt aztán több hiba és Gavrics felső lécet érő „panenkázása” után az FTC diadalmaskodott a hazai szinten színvonalas, hatalmas csatában.

Még nem dőlt el a bajnoki cím és a Magyar Kupa sorsa sem, ám az már biztos, hogy a Győr utóbbiról lemaradt, előbbinél viszont ugye előnybe került. Avagy nincs teljes őrségváltás, a fradisták revansot vettek a vasárnapért, persze leginkább akkor, ha az MK-trófeát is ők emelik fel május 9-én este a Puskás Arénában. Ehhez a ZTE játékosainak is lesz egy-két szavuk, mert elődöntős rangadó ide vagy oda, a másik ágról érkező nem adja fel a küzdelmet. S miért tenné? A kupa sokkal inkább lehet a kicsik játszótere, mint a bajnokság. 

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 22:50

Végletekig nyílt volt: a Ferencváros tizenegyespárbajban győzte le az ETO-t, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe

Gavrics a kapufára panenkázta az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest; a fővárosiak klasszikus kupacsatában harcolták ki a továbbjutást.

 

Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44