Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.05.16. 23:10

Még be sem értek az öltözőbe az újdonsült bajnokok, az ETO történetének ötödik csapata, amely bajnoki aranyérmet szerzett a klubnak, már pezsgőszagot árasztottak magukból. Szagot? Talán a győzelem mámorában a minden irányba spriccelt ital inkább édes illatú: erre vártak az elmúlt két hétben, amíg feszülten készültek az utolsó forduló összecsapására a Kisvárda ellen. A mérkőzés sem volt kevésbé feszült, a sokszor penge­élen táncoló ETO, ha szűken is, de profin szerezte meg a győzelmet. A klub történetének egyik legfontosabb győzelmét. A legtöbb játékoson már nyoma sem volt a zöld-fehér szerelésnek, fehér jégeralsóban és fekete, 5TO feliratos pólóban ugrándoztak az öltözőben. 

Két éven belül kétszer rohanhattak idegenbeli idényzárón a pályára az ETO-szurkolók, 2024-ben Ajkán az NB I-be jutást ünnepelték, s ki gondolta volna akkor, hogy az akkor szinte még ismeretlenül ölelgetett Borbély Balázs egy osztállyal feljebb is ilyen eufóriára készteti a győrieket: Hidegkuti Nándor, Verebes József és Pintér Attila után ő is bajnoki címre vezette a csapatot, s ezzel vitathatatlanul ott van a klub történetének legjobb edzői között. Majd az idő eldönti, hányadik helyen végez, de rajta kívül soha egyetlen győri mester sem juttatta fel a csapatot az NB II-ből, vezette ki a nemzetközi porondra, majd nyert vele bajnoki címet. Káprázatos utazás, hihetetlen teljesítmény! 

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Az ETO megtette, amit kellett: nyert Kisvárdán, és ötödször bajnok az NB I-ben!

A győri csapat nem apellált az FTC esetleges botlására, Benbuali góljával a tabella élén maradt, így 2013 után újra aranyérmes.

A győriek örömét fokozhatja, hogy több saját nevelésű futballista játszott kulcsszerepet a sikerekben. Vitális Milán és Tóth Rajmund teljesítményére az elmúlt hónapokban szavakat is alig találni, Bánáti Kevin örökké emlékezetes góllal fektette két vállra a Ferencvárost, de Bíró Barnabás is jelentős érdemeket szerzett. A házi gólkirályt, Nadir Benbualit, a belső védőket, Miljan Krpicset és Csinger Márkot, a balszélsőként is bevethető Daniel Stefuljt, a parádés gólokkal jelentkező Zseljko Gavricsot sem lehet kihagyni a felsorolásból, de az NB II-es évad óta a csapatot erősítő Paul Antont vagy Claudiu Bumbát sem. A kapus Samuel Petrást sokat kellett kritizálni hibái miatt az elmúlt két évben, de amióta visszakerült a kapuba márciusban, parádés teljesítménnyel adott tartást és utolsó mentsvárat a védelemnek. 

Verebes József halálának tizedik évfordulóján méltó módon tisztelgett az ETO: a Mágus szeretett Ferencvárosát megelőzte teljes szívéből imádott győri ETO-ja.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
 

Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
9 perce

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29