Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.05.18. 11:55
null
Szalai Gábor csaknem ötven tétmeccset játszott az idényben – úgy tervezte, hogy szebb vége lesz (Fotó: Árvai Károly)
Szalai Gábor a ZTE elleni szombati meccs után a vegyes zónában csalódottan beszélt lapunknak a bajnoki ezüstéremmel végződő idényről, ám hangsúlyozta, a kupagyőzelemre és az Európa-liga-menetelésre büszkék lehetnek.

Egymás után hét bajnoki cím után maradt le az aranyéremről a Ferencváros, nem meglepő, hogy nehezen tudják túltenni magukat ezen a játékosok.

„Nem könnyű megemészteni a történteket, a Zalaegerszeg elleni mérkőzés után szomorúak és csalódottak voltunk – mondta még a szombati meccset követően lapunknak a vegyes zónában Szalai Gábor, a Ferencváros 25 éves védője. – Habár voltak szép pillanatok is az idényben, a Ferencvárosnál mindig elvárás a bajnoki cím, s mivel ez most nem sikerült, a napokban aligha alszom jól.”

Hosszasan lehetne arról beszélni, hogy az ETO miért taszította le a trónról a Fradit, a fővárosiaknál mi csúszhatott félre, de az egyik legfőbb ok mindenképpen a rossz hazai szereplés. A zöld-fehérek a Groupama Arénában 19 pontot (!) veszítettek el,  kikaptak a Puskás Akadémiától, a ZTE-től, a Nyíregyházától, a Debrecentől és az ETO-tól is, míg döntetlent játszottak a DVTK-val és a Pakssal.

„A hazai mérleg erősen közrejátszik, persze. Sajnos itthon nem tudtunk megfelelően teljesíteni, akadtak meglepetésszerű pontvesztéseink. Pedig a szurkolóink mindig ott voltak mögöttünk, rájuk nem lehet panasz, rendre kiváló hangulatot teremtettek a Groupama Arénába. Sokszor mi sem értettük, mi történik, mi lehet a probléma, az biztos, hogy a nagyszerű Európa-liga-menetelés miatt jelentős ­meccsterhelésnek voltunk kitéve, és sajnos az NB I-es mérkőzéseken időnként nem volt megfelelő a koncentrációnk. Illetve kulcsfontosságú volt, hogy kétszer is kikaptunk az ETO-tól a bajnokságban, főleg az áprilisi idegenbeli vereség bizonyult döntőnek. Ott mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, szöglet utáni kavarodás végén a győriek szerezték meg a győztes gólt. Innentől már nem a mi kezünkben volt a sorsunk. Az ETO végig jó teljesítményt nyújtott, ezért sem fértek bele a botlások.”

Az FTC az Európa-liga rájátszásában is kiemelt lehet

A Ferencváros nagyszerű európai kupameneteléssel büszkélkedhet, az Európa-liga nyolcaddöntőjéig jutott, ám csalódásként élik meg a klubban, hogy az évadot a sorozat első selejtezőkörében kezdik a Mol Magyar Kupa győztesének jogán.

FC Basel 1893 v FC Viktoria Plzen - UEFA Europa League 2025/26 League Phase MD8

A magyar rekordbajnok 51.250-es UEFA-együtthatója kimagasló, a kassiesa.net számításai szerint megágyaz annak, hogy még a rájátszásban is kiemelt legyen – ha eljut odáig. Az első párharc játéknapjai július 9-én és 16-án lesznek, az ellenfél kilétére a június 16-i sorsoláson derül fény. Lapzártánkig mindössze három lehetséges csapat neve volt ismert: a szlovén Aluminijé, az ír Derry Cityé és az izlandi IF Vestrié – első blikkre egyik kiverése sem tűnik megoldhatatlan feladatnak az FTC-nek, persze a lista további öt klubbal bővül a következő hetekben.

Ráadásul Varga Barnabás és Tóth Alex személyében két meghatározó játékos távozott a télen, sokatmondó adat, hogy előbbi tíz góllal úgy lett a Fradi legeredményesebb játékosa, hogy a tavasszal már nem volt a csapat tagja.

„Nehéz két ilyen kaliberű labdarúgót pótolni, főleg a téli átigazolási időszakban. Sőt megkockáztatom, lehetetlen két ilyen szintű magyar futballistát megszerezni. Természetesen az ő távozásuk sem segített, de hozzá kell tenni, amíg itt voltak, az ősszel is csúsztak be váratlan vereségek. Mindenesetre tény, hogy mind a ketten hiányoztak a tavasszal.”

A Ferencváros így sem maradt trófea nélkül, elhódította a Magyar Kupát, s az Európa-liga-szereplésére is büszke lehet – a nyolcaddöntőig jutott.

„Sokan talán még arra sem számítottak, hogy továbbjutunk az alapszakaszból, ehhez képest a rájátszásból is továbbmentünk. Két elveszített döntő után megnyertük a Magyar Kupát, ami szintén nagy fegyvertény. Nagyon sajnálom, mert ha a bajnoki cím is összejött volna, ezt az évadot még sokáig emlegetnénk, de így… Büszke vagyok az El-menetelésre és a kupagyőzelemre, de a Fradinak mindig bajnoknak kell lennie.”

Szalai Gábor 48 tétmérkőzésen lépett pályára 2025–2026-ban, 32-t az NB I-ben játszott, s két gólt szerzett.

„Nekem is újdonság volt ilyen sok, csaknem ötven meccsen futballozni. Élveztem, de megterhelő volt, oda kellett figyelni mindenre. Akadt olyan időszak, amikor kevésbé ment jól a játék, de összességében jóra értékelem a teljesítményemet.”

 

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
1 órája

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
3 órája

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
4 órája

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
19 órája

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:14

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10
Ezek is érdekelhetik