Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

2026.05.21. 13:06
null
A Honvéd és a Vasas is büntetést kapott az MLSZ-től (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának döntése szerint a Budapest Honvédnak a soron következő hazai bajnoki mérkőzését zárt kapuk mögött kell megrendeznie szurkolói rasszista tartalmú bekiabálásai, valamint pirotechnikai eszközök használata miatt.

Nem lehetnek jelen a Honvéd-szurkolók csapatuk első hazai NB I-es mérkőzésén a 2026–2027-es idényben. Az élvonalba frissen feljutott kispesti klubot a Vasas elleni másodosztályú rangadón történtek miatt büntették meg, mert szurkolóinak „megbotránkoztató és rasszista tartalmú” bekiabálásai voltak, illetve pirotechnikai eszközöket használtak. A Honvédnak pénzbüntetést is kell fizetnie, ráadásul a zárt kapus mérkőzés mellett a fegyelmi bizottság azt is elrendelte, hogy a korábbi felfüggesztett szektorbezárást végre kell hajtani.

A rangadó után a Vasas is bűnhődik, mert „szurkolói megbotránkoztató, diszkriminatív és rasszista tartalmú bekiabálásai, valamint pirotechnikai eszközök használata miatt” pénzbüntetést kell fizetnie, illetve szintén zárt kapus büntetést kapott, ugyanakkor a bizottság a büntetés végrehajtását hat hónapra felfüggeszti. Viszont határozat született arról, hogy a klubot érintő korábbi felfüggesztett szektorbezárást végre kell hajtani.

Egyéb határozatok

A fegyelmi bizottság továbbá az FTC–t és ZTE-t is pénzbüntetés megfizetésére kötelezte szurkolóinak kupamérkőzésen tanúsított megbotránkoztató bekiabálásai és pirotechnika használata miatt. És döntés született arról is, hogy a Fehérvárt a Szentlőrinc elleni NB II-es mérkőzéssel kapcsolatban szurkolóinak megbotránkoztató és rasszista tartalmú bekiabálásai miatt is pénzbüntetés megfizetésére kötelezik, és elrendelik a soron következő mérkőzésen a Sóstói Stadion D4 szektorának a lezárását. A bizottság a büntetés végrehajtását hat hónap időtartamra ugyanakkor felfüggesztette.   

 

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24