A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2026.06.22. 09:55
null
Tóth Balázs marad Nyíregyházán (Fotó: Árvai Károly)
Megtartotta értékeit a Nyíregyháza Spartacus, bár a hírek szerint még lesz változás a keretben. A kapus Tóth Balázs reményei szerint minél többet védhet a felkészülés alatt, hogy sérülése után újra formába lendüljön, míg a védőként és középpályásként is bevethető Májer Milán szerint olykor három edzés is szerepelhet az edzésprogramban a nyáron.

Hosszabbított három játékosával a Nyíregyháza Spartacus: a kapus Tóth Balázs 2030-ig, a védő Vane Jovanov 2028-ig írt alá, míg a hátvédként és szélsőként is bevethető Májer Milán 2027-ig a Szpariban marad.

Tóth Balázs hosszú távú szerződése is jelzi, hogy már egészséges. A 22 éves futballista még a Karcag elleni, tavaly júliusi felkészülési mérkőzésen sérült meg, elszakadt az elülső keresztszalagja, meg is kellett műteni. A hosszú rehabilitáció után idén márciusban visszatért, a Nyíregyháza Spartacus II-ben szerepelt négy bajnokin, először a március 22-i, Kisvárda Master Good II elleni (0–2) NB III-as összecsapáson állt a kapuban.

„A klub vezetősége a súlyos sérülésem után is hosszú távú szerződést kínált, ami erős visszacsatolás arról, hogy számolnak velem – mondta lapunknak Tóth Balázs. – Jó érzéssel töltött el, hogy a klub meg akar tartani. Már teljesen egészséges vagyok, nyilván a meccsek hiányoznak, de ezeket a felkészülés alatt pótolhatjuk, ám hogy pontosan miként és mennyi terhelést kapok, arról egyelőre nem volt szó. A legfontosabb, hogy tökéletes állapotba kerüljek a bajnoki rajtig, úgy érzem, erre a következő egy hónapban lesz lehetőségem – a többi pedig rajtam múlik. A munkát csütörtökön kezdtük el, mindennap edzünk, pénteken és vasárnap kettő-kettő szerepelt a programban, szombaton csak egy. Teljes gázzal megyünk előre.”     

Tóth Balázs mellett egyelőre két kapus szerepel a keretben, Bese Balázs és Molnár Mátyás: „Nem lehet más célom, mint első számú kapusnak lenni. Nagy a mozgás a keretünkben, és még biztosan lesz is, hiszek benne, hogy szép időszak előtt állunk.”     

Májer Milán tavaly nyáron került Kecskemétről Nyíregyházára, s a klub élt opciós jogával, így a hátvéd 2027 nyaráig marad.

 „Örülök, hogy a Nyíregyháza játékosa lehetek, jól érzem itt magam – mondta a 26 éves labdarúgó. – Az előző idényben  sajnos sokat hagytam ki sérülések miatt, először kitisztították a térdemet, majd az izmom szakadt el részlegesen, így összesen csak tizenegy bajnokin játszhattam, annak viszont örülök, hogy így is összejött egy gól, és adtam két gólpasszt. Sokat dolgozunk, biztos vagyok benne, hogy a napi két edzésszám olykor majd felmegy háromra is az ausztriai edzőtáborban, de így van rendjén, meg kell alapoznunk az erőnlétünket. Remélem, elkerülnek a sérülések és sokat segítek majd a Szparinak abban, hogy kiváló idényt zárjunk.” 

A klub keretében nagy a mozgás: eddig Hős Zsombor érkezett a Vasastól és Kaczvinszki Dominik kölcsönbe az Újpest FC-től, míg kölcsönből visszatért Alaxai Áron Paksról, Beke Péter Kecskemétről, Keresztes Krisztián a Dundee Unitedtől és Zan Medved a Slováckótól. Távozott Nyíregyházáról Eneo Bitri, Pavlosz Korrea, Kovács Dániel, Kovácsréti Márk és Nagy Dominik, míg visszatért klubjába kölcsönszerződése lejártával Dala Martin, Meldin Dreskovics, Farkas Ben­degúz és Muhamed Tijani, utóbbi már az Újpest FC légiósa.

Ausztriában élvonalbeli klubokkal találkozik a csapat
Hamarosan edzőtáborba vonul a Szpari: június 24-én, szerdán Ausztriába utazik, ahol július 3-ig, péntekig tartózkodik, majd hazatér, s Nyíregyházán folytatja a felkészülést a következő idényre. Bódog Tamás csapata június 27-én az osztrák első ligás Wolfsberger AC, 30-án a cseh élvonalbeli FC Zbrojovka Brno, július 3-án pedig a román első osztályú Universitatea Cluj ellen lép pályára. Idehaza 8-án a Cigánd érkezik Nyíregyházára, 11-én Mezőkövesdre utazik a csapat, majd következik a bajnoki főpróba 18-án otthon az ukrán élvonalbeli Bukovina Csernovci ellen.

 

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Markgráf Ákos Újpestről Dániába szerződött, Nagy Ádám Olaszországból visszatért a Ferencvároshoz, a DVSC pedig Dénes Vilmost szerződtette Belgiumból.

 

 

Legfrissebb hírek

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
42 perce

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
3 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
12 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
18 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15