A Slavia Prahától érkezett támadó az Újpesthez – hivatalos

R. P.R. P.
2026.06.19. 15:34
null
Fotó: ujpestfc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Muhamed Tijanit, aki az előző idényben a Nyíregyházában játszott kölcsönben.

 

A Nyíregyháza a múlt héten jelentette be, hogy a féléves kölcsönszerződése lejártával Tijani visszatér a Slavia Prahához. Gyorsan kiderült, hogy a 191 centiméter magas nigériai csatár nem marad a cseheknél, hanem a budapesti lila-fehéreknél folytatja.

Korábban lapunk is megírta, hogy az Újpest érdeklődik iránta, a szerződést most kötötték meg.

„Tijani Nigériában született, de már ifista korában a Baník Ostravához került, és hosszú éveken át futballozott Csehország különböző pontjain – írta közleményében az Újpest. – A cseh labdarúgás meghozta az áttörést, legkomolyabb ottani állomásához 2023-ban érkezett el, amikor a Slavia Praha megvásárolta őt az Ostravától. A kilencszeres cseh bajnoknál 33 mérkőzésen lépett pályára, és hét gólból vette ki a részét, de az elmúlt szezonokban az angol harmadosztályú Plymouthnál és a cseh élvonalbeli Sigma Olomucnál is megfordult egy-egy kölcsön erejéig.”

„Nagyon boldog vagyok, hogy az Újpest játékosa lehetek. Ismerem a bajnokságot, tudom, milyen hagyományokkal és ambíciókkal rendelkező klubhoz érkeztem. Magammal és a csapattal szemben is magas elvárásaim vannak, ezért mindennap keményen fogok dolgozni azért, hogy közösen elérjük a céljainkat és sok örömet szerezzünk a szurkolóknak”nyilatkozta Tijani a honlapon.

A lilák a cikkükben kijelentették, hogy szeretnék, ha a most 25 éves játékos az erős fizikumával, sebességével és gólérzékenységével húzóemberré válna.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Etienne Amenyido (togói, Preussen Münster – Németország), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt – Németország, kölcsön után végleg), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország),
Kölcsönből visszatérhetnek: Babós Levente (BVSC-Zugló FC), Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Dékei Márk (Videoton FC Fehérvár), Dénes Adrián (BVSC-Zugló FC), Geiger Bálint (Videoton FC Fehérvár), Juhász Bence (Kolorcity Kazincbarcika), Svékus Olivér (Tiszafüred VSE), Tiago Goncalves (portugál, Mantova – Olaszország), Varga Balázs (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szentmihályi Ádám
Kiszemeltek: Manner Balázs (Nyíregyháza Spartacus), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia FC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, szabadon igazolható), Davit Koburi (grúz, szabadon igazolható), Milan Tucic (szlovén, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozott: Kaczvinszki Dominik (Nyíregyháza)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Nejc Gradisar (szlovén, Al Ahli – Egyiptom)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Riccardo Piscitelli (olasz, lejár a szerződése), Tamás Krisztián (lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
6 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
7 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
16 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15