Jurek végleg az MTK-é lehet, játékost kaphat érte a DVTK – NS-infó

2026.06.13. 11:30
null
Jureket (balra) végleg megszerzi az MTK (Fotó: Árvai Károly)
A Nemzeti Sport információi szerint az MTK labdarúgócsapata végleg megszerezheti Jurek Gábor játékjogát.

Jurek Gábor az őszt még a DVTK-nál töltötte, a borsodiak a tavaszi idényre azonban kölcsönadták őt az MTK-nak, amelyben 13 bajnokin négyszer volt eredményes.

Nem véletlen, hogy a kék-fehérek szeretnék megtartani a szélsőt, és információink szerint meg is született a két csapat között a megállapodás, így Jurek játékjoga végleg az MTK-é lesz.

A fővárosiak játékost is adnak Jurekért cserébe, Babinszky Bence kerülhet a DVTK-hoz. A 25 éves labdarúgó az előző idényt az MTK fiókcsapatánál, az NB II-es Kozármislenynél töltötte, amelyben 29 bajnokin kilencszer volt eredményes. Babinszky egyébként az MTK és a magyar válogatott legendás játékosának, Palotás Péternek a dédunokája.

A Kozármisleny bejelentette, hogy szerződtette Pécsről Tímár Dávidot, a 25 éves középhátvéd, Horváth Dániel pedig az MTK-nál kezdi el a felkészülést.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Demjén Patrik (Debrecen), Hinora Kristóf (Paksi FC), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kazincbarcika), Kovács Mátyás (Kassa – Szlovákia), Szűcs Patrik (Komárom – Szlovákia), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid 
Kiszemeltek: Jurek Gábor (Diósgyőri VTK – kölcsön után végleg?)
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Róbert Polievka (szlovák, Dukla Banska Bystrica – Szlovákia), Szépe János (Kecskeméti TE), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia), Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Babinszky Bence (Diósgyőri VTK), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 16:34

Borítékolható, hogy lesz dolga a kapusoknak a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 08:14

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52