MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.06.11. 10:16
null
Demjén Patrik az új idényt már ismét az MTK-nál kezdheti meg (Fotó: Czinege Melinda)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az MTK Budapest labdarúgócsapatánál a héten aláírásra várják a télen a DVSC-nek eladott kapust, Demjén Patrikot, és visszatér a klubhoz a tavaly Belgiumba kölcsönadott 19 éves támadó, Kenesei Noel.

 

Demjén Patrikot fél éve a DVSC kivásárolta a nyárig szóló szerződéséből az MTK-tól, de új klubjánál is csak nyárig írt alá. A héten pedig már újra a fővárosiaknál várják aláírásra a 28 éves, korábban többször válogatott kerettagságig jutó, szabadon igazolható kapust.

Információink szerint az MTK-nál az előző vezetőedző, Horváth Dávid nem Demjénben látta a hosszabb távú jövőt, ezért távozott a télen a kapus a fővárosiaktól Debrecenbe (a DVSC-ben három NB I-es meccsen védett a tavasszal). Közben azonban az MTK edzőt váltott és az új szakvezető, Pinezits Máté pedig támogatta Demjén újra szerződtetését, és úgy tudjuk, a napokban alá is írhat.

A DVSC pedig, ahogy arról beszámoltunk, egy bolgár kapust igazol a helyére, Plamen Andrejevet. Demjén érkezésével az is eldőlt, hogy a januárban az angol West Hamtől kölcsönkapott Hegyi Krisztián nem marad az MTK-nál.

A fővárosiakhoz fűződő hír még, hogy értesüléseink szerint eldőlt, visszatér az MTK-hoz a tavaly nyáron a belga Leuvennek kölcsönadott Kenesei Noel, akivel kapcsolatban a belga klub nem él opciós lehetőségével. A 19 éves U-válogatott támadó Belgiumban 15 bajnokin három gólt szerzett az élvonalbeli Leuven harmadosztályban szereplő U23-as csapatában. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Hinora Kristóf (Paksi FC), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kazincbarcika), Kovács Mátyás (Kassa – Szlovákia), Szűcs Patrik (Komárom – Szlovákia), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid 
Kiszemeltek: Demjén Patrik (Debrecen), Jurek Gábor (Diósgyőri VTK – kölcsön után végleg?)
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Róbert Polievka (szlovák, Dukla Banska Bystrica – Szlovákia), Szépe János (Kecskeméti TE), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia), Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
7 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 16:34

Borítékolható, hogy lesz dolga a kapusoknak a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 08:14