NB I: hosszabbított az Újpest saját nevelésű játékosa – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.06.25. 10:29
null
Fotó: Újpest FC/Facebook
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest csütörtök délelőtt hivatalos honlapján jelentette be, hogy Sarkadi Kristóf meghosszabbította a szerződését.

Mint a hivatalos honlapon írták, a saját nevelésű játékos a 2024–2025-ös idényben debütált a felnőttcsapatban, és az előző idényben már kezdőként is lehetőséget kapott. A még mindig csak 20 éves, a pálya jobb oldalán védőként és szélsőként is bevethető játékos a szombati, Cegléd elleni felkészülési mérkőzésen is a kezdőben kapott helyet.

„Nagyon örülök, hogy meghosszabbíthattam a szerződésemet, hiszen itt nevelkedtem, így ez a klub különösen közel áll hozzám – idézte Sarkadit a klub hivatalos honlapja. – Az elmúlt időszakban egyértelművé vált számomra, hogy itt van a helyem, és jó érzés ebben a közegben tovább dolgozni. Szeretném a pályán meghálálni a bizalmat, és mindent megtenni a csapat sikeréért.”

Dárdai Pál sportigazgató szerint a fiatal futballista megérdemelte a hosszabbítást: „Nagyon sokat tett ezért, élt a lehetőséggel, és bebizonyította számunkra, hogy ha továbbra is így dolgozik, és ennyit tesz bele a munkába, akkor lehet rá számítani hosszabb távon is Újpesten.”

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22