NB I: távozik az MTK két játékosa is – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.06.17. 16:25
null
Törőcsik Péter (Fotó: MTK Budapest)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK szerda délután hivatalos honlapján jelentette be, hogy Törőcsik Péter és Széles Imre is elhagyja az együttest.

A klub közleményében emlékeztetett, hogy Törőcsik a tavalyi idény elején tért vissza a kék-fehérekhez, a bajnokságban öt alkalommal kapott lehetőséget és egy gólt szerzett. A több játékperc érdekében ezért a tavaszt kölcsönben a BVSC-Zugló csapatánál töltötte. Széles szintén a 2025–2026-is idény kezdete előtt csatlakozott az MTK-hoz, összesen négy bajnoki meccsen lépett pályára.

Az MTK tájékoztatásával szinte egy időben a BVSC bejelentette, hogy Törőcsik náluk folytatja a pályafutását.

„Nagyon örülök, hogy végleg csatlakozhattam a BVSC-hez – idézte a BVSC honlapja Törőcsiket. – Úgy gondolom, hogy az elmúlt fél év számomra is és a csapat számára is sikeres volt. A mostani felkészülésnek is azzal a céllal vágtunk neki, hogy az elmúlt fél szezon eredményességét átmentsük a 2026–2027-es idényre is és legalább olyan jó teljesítményt tudjunk nyújtani, mint amilyet tavasszal láthattak tőlünk a szurkolók. Klubszinten és egyéni szinten is pozitívan gondolkodtunk abszolút a folytatásról. Szerencsére sikerült pihenni is a szabadság alatt, bár a héten munkába is álltunk, így most a kemény munkáé lesz a főszerep a következő hetekben. De hát a foci az ilyen, most azért dolgozunk, hogy július végétől majd a tétmeccseken tudjuk élvezni a játékot és a hétvégéket. A csapattól azt várom, hogy a bajnokság élmezőnyében legyünk és ha sikerül nagyrészt egyben tartani a keretet ez egy reális célkitűzés lehet a számunkra.”

Az is eldőlt, hogy Széles hol folytatja pályafutását, a Szeged ugyanis bejelentette a játékos érkezését.

„Látom, hogy évek óta jó munka folyik itt, többször közel volt a feljutás, a tavalyi idényt leszámítva. Nagyon kulturált közegbe kerültem, tetszik a filozófia, a koncepció, örömmel jöttem Szegedre. Belsővédő vagyok elsősorban, mind a három-, illetve mind a négyvédős rendszerben, a baloldalon szoktam játszani. Szeretek stabilitást adni a csapatnak, úgy érzem, hogy intelligensen játékommal tudok segíteni” – fogalmazott a klubhonlapnak a szegediek új igazolása.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Demjén Patrik (Debrecen), Hinora Kristóf (Paksi FC), Jurek Gábor (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kazincbarcika), Kovács Mátyás (Kassa – Szlovákia), Szűcs Patrik (Komárom – Szlovákia). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid 
Kiszemeltek: Horváth Dániel (Kozármisleny, próbajáték)
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Róbert Polievka (szlovák, Dukla Banska Bystrica – Szlovákia), Széles Imre (Szeged-Csanád GA), Szépe János (Kecskeméti TE), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC, kölcsön után végleg), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia), Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
16 órája

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22