Öt év után távozik a Paks kapusa – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.06.15. 12:25
null
Simon Barnabás Paksról Ajkára szerződött (Fotó: Szabó Miklós)
A Paks és az Ajka labdarúgócsapata is bejelentette a hivatalos honlapján Simon Barnabás klubváltását.

A Paks hivatalos honlapjának híre szerint megegyeztek az Ajkával Simon Barnabás klubcseréjéről, így a kapus az NB II-ben folytatja pályafutását.

Simon öt év után hagyja ott a tolnai együttest, amelynek színeiben 2022 őszén az NB I-ben is bemutatkozhatott. Minden sorozatot figyelembe véve 33 tétmérkőzésen erősítette a Paksot. Kölcsönjátékosként a DVTK-ban is játszott öt NB I-es meccset.

 „Fájó szívvel búcsúzom, hisz’ Pakson nőttem fel – utánpótlás-játékosként jöttem, és felnőtt labdarúgóként távozom. Mindenki nagyon hiányozni fog, rengeteget jelent számomra ez a klub. Szeretném megköszönni Haraszti Zsoltnak, Csernyánszki Norbertnek, a teljes szakmai stábnak, valamint a klubvezetésnek, a csapattársaknak és a szurkolóknak, hogy bíztak bennem, Paks örökre a szívemben marad, az biztos!”  – nyilatkozta Simon a Paks hivatalos honlapjának.

Az Ajka beszámolója szerint Simon két évre kötelezte el magát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Debreceni Ákos (Kecskeméti TE), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Haraszti Zsolt (Videoton FC Fehérvár), Pető Milán (Diósgyőri VTK), Rideg Bálint (Videoton FC Fehérvár), Szalai József (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: –
Távozók: Ádám Martin (szabadon igazolható), Hinora Kristóf (MTK Budapest), Simon Barnabás (Ajka)
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Alaxai Áron (Nyíregyháza Spartacus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04