Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

A 21 éves, ballábas középső védő az argentin másodosztályú San Martín de Tucumán csapatától érkezik a ZTE-hez.
Penalba a San Martín de Tucumán akadémiájáról került az első csapathoz, de közben kölcsönadták, Club Atlético 9 de Julio és az Atlético Chicoan csapataiban játszott.
2024 elején tért vissza a San Martín de Tucumánhoz, ahol egyre több lehetőséget kapott.
„Már régóta szerettem volna csatlakozni a klubhoz, hiszen egy évvel ezelőtt is adódott erre lehetőség, de akkor végül nem sikerült megvalósítani. Ez azonban csak még inkább megerősítette bennem a vágyat, hogy egyszer itt legyek. Az első benyomásaim nagyon pozitívak. Egy jól szervezett, rendezett klubot ismertem meg, amelyben hatalmas ambíciót és erős fejlődési szándékot látok. Úgy érzem, nagyon jó helyre érkeztem. A céljaink egyértelműek: mindenkiből kihozni a lehető legtöbbet, folyamatosan a jobbra, többre törekedni, és közösen a lehető legmagasabbra juttatni a klubot. Szeretnénk olyan eredményeket elérni, amelyekre mindenki büszke lehet, és amelyekért érdemes minden egyes nap keményen dolgozni.”
A ZTE bemutatója szerint a 186 centis Penalba a védekező és a támadó pontrúgásoknál is hasznos lehet a klubnak. A csapat hétfőn délelőtt Moises Richards érkezését is bejelentette.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes LP – Argentína, kölcsön után végleg), Babos Bence (Videoton FC Fehérvár, legutóbb kölcsönben Diósgyőri VTK), Beckaye Haidara (szenegáli, St. Pölten Juniors – Ausztria), Kiss Máté (Ferencvárosi TC U17), Tahir Maigana (nigériai, Wireless FC – Nigéria), Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Nova Iguacu-JR – Brazília, kölcsön után végleg), Tiago Penalba (argentin, San Martín de Tucumán – Argentína), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica, kölcsön után végleg), Rácz István (Debreceni VSC), Moisés Richards (panamai, San Miguelito – Panama)
Kölcsönbe érkező: Arthur Henrique (brazil, Fluminense U20 – Brazília)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Madaki Jude (nigériai), Nagy Ákos, Rózsa Máté, Takács Mátyás, Vert Bence
Kiszemeltek: –
Távozók: Akpe Victory (nigériai, FC Basel – Svájc), Csóka Dániel (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), André Ferreira (portugál, NK Nafta – Szlovénia, szabadon igazolhatóként), Joao Victor (brazil, Hapoel Beer Seva – Izrael), Mim Gergely (szabadon igazolható), Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár, kölcsön után végleg), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia, kölcsön után végleg), Papp Csongor (BVSC-Zugló, szabadon igazolhatóként), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe távozott: Divaio Bobson (suriname-i-holland, NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Stefan Bitca (moldovai, Zimbru – Moldova), Daniel Lima (Daniel Alves de Lima, brazil, Goianiense – Brazília)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t








