Csank örök – Bobory Balázs jegyzete

Balatonkenesén nyaraltam, azt már tudtam, Verebes Józsi bácsi nem marad a Vidi edzője. Egy hete pihengettem, bevallom, egyszer-kétszer meglátogattam a messze földön nevezetes Rózsabokor diszkót, lecsúszott néhány boros kóla is, mindennap főtt a kaja a bográcsban. Aztán egyszer csak csörgött a telefon: „Hallottad? A Csank lesz a tréner!”

Ránéztem a pohárra meg a mosatlan edényekre, és azt éreztem, nagy bajban vagyok. Még aznap délután elővettem a táska aljából a rutinosan magammal vitt, de még nem kipróbált futócipőmet, és délután már róttam Balatonkenese utcáit – igen, a Rózsabokor előtt is elfutottam –, mert tudtam, a „Mesternél” nem lesz kegyelem. 

Csank János szigorú edző hírében állt. Tudtuk, hogy minden más lesz, mint a Mágusnál volt – kicsit ridegebb hangulattal számoltunk. Aztán a nyári felkészülés első napján Csank belépett a frissen másodosztályú Vidi öltözőjébe (állandó segítője, Vass László követte), majd elkezdett beszélni. Magázódott, mégis nagyon emberi, közvetlen volt. Néha elmosolyodott akkor még fekete bajsza alatt, remekül használta a fanyar humora adta lehetőségeket és villámgyorsan megnyerte a játékosokat. 

A pályán azonban már nem volt mese, dolgozni kellett. A negyven-ötven perces futásoknál 35 Celsius-fokban is melegítőben diktálta a tempót elöl, sőt, sokaknak a felkészülés első heteire is hosszú ujjút írt elő, senkin sem lehetett egy gramm felesleg sem. Az egyik edzésen kaptam egy rúgást, be is gyulladt a csonthártyám, mondtam neki, hogy akkor is fáj, ha csak megnyomom. Erre csak annyit válaszolt: „Boborykám, ne nyomja, menjen edzeni!”

Mentem. Ahogy az akkor már rutinos Csató Sanyi, a néha nehezen kezelhető Zombori Zalán vagy az esetenként egyedi hangnemet igénylő Waltner Robi is, egytől egyig mindenki beállt a sorba. Különösebb titok nem volt: Csank János minden pillanatban hiteles maradt előttünk, amit kimondott, az úgy is volt, játékospárti trénerként dolgozott, mégis mindig megtartotta a három lépés távolságot. 

A felkészülés első hónapja után életem legjobb erejében voltam, kár, hogy aztán megsérültem, izomhúzódást szenvedtem, Csank mester pedig az ilyet nem szerette. De a Videoton szárnyalt az NB II-ben, rekordpontszámmal, száz rúgott góllal jutott vissza az élvonalba. 

Nekem a Csank-érából fél év jutott, mégis életem egyik meghatározó élménye maradt a vele töltött idő. Sokat tanultam tőle, és hálás vagyok, hogy ezt még el is mondhatom neki!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!