Fellegvárak nyomában – Jakus Barnabás jegyzete

Ha a labdarúgó-válogatott és a Ferencváros eredményeit, szerepléseit nézzük az elmúlt tíz évben, a siker szó jogosan használható. Nemzeti együttesünk sorozatban három kontinenstornán szerepelt, közben megjárta a Nemzetek Ligájában a legmagasabb szintet jelentő A-ligát, idegenben verte meg kapott gól nélkül Angliát és Németországot. Az FTC Thomas Doll-lal még bukdácsolt a nemzetközi sorozatok selejtezőjében, ám azóta meghatározó kupaszereplővé nőtte ki magát, és rendre még tavasszal is versenyben van.

De mi a helyzet vidéken? 

Száz éve vezették be a profizmust, ekkor szervezték meg először az országos bajnokságot, a fővárosi és környéki klubok mellé csatlakozott a szegedi Bástya és a szombathelyi Sabaria. Ha a hagyományos és népszerű vidéki klubjaink közelmúltját nézzük, már nem ennyire egyértelmű a sikerkorszak, sőt… A hétszeres bajnok Debrecen megjárta a másodosztályt, a jelenleg címvédő győriek is rögös úton jutottak vissza a 2015-ös krízist követően. A dél-amerikai tulajdonú ZTE-ből légiósok neveldéje lett, ám ezek a csapatok legalább az élvonalban szerepelnek. Ellenben a Diósgyőrrel, a leendő tulajdonosát egyelőre nem találó, szenvedő Videotonnal, s Szegeden sem sikerül kitörni a másodvonalból.

Pécsen, Tatabányán, Békéscsabán és Szombathelyen egyelőre az NB II is álom. 

Pedig a vasi futball az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatást kapott, új sportkomplexum épült a Perint partjára, bővült az akadémia és Király Gábor projektje is fejlődött. Csak éppen a legfontosabb, egy erős élvonalbeli csapat hiányzik. Ahogyan riportunkból (20. oldal) kiderül, ezen dolgozik most a külföldi befektető, a város és a Schäfer család is, és úgy tűnik, Tatabányán és Pécsen is van szándék a feljebb lépésre.

Az, hogy ezek a klubok nem tűntek el a süllyesztőben, a szurkolóknak is köszönhető. Noha manapság nincs már 15-20 ezer néző – jó esetben a tizede jön össze –, a kitartó drukkerek nem fordultak el az alsóbb osztályban sem, a pécsiek Kaposváron, a szombathelyiek Zalaegerszegen töltötték meg a vendégszektort. Magam is többször tapasztaltam, hogy bár a színvonal közel sem élvonalbeli, a hangulat számos NB I-es mérkőzését felülmúlja.

Rengeteg munka vár még szerte az országban, hogy ezek az úgynevezett vidéki fellegvárak a mélyből visszakapaszkodjanak az első osztályba, de őszintén remélem, elérkezik még ez az idő, mert úgy vélem, azzal a komplett magyar labdarúgás nagyot nyerne. Hiszen fénykorukban ezek a csapatok számos kiváló játékost adtak a válogatottnak, a meccseikre tömegek jártak, rengetegen szerették meg a futballt a szüleik, nagyszüleik társaságában hétvégente a lelátón.

Ezek az élmények jó csapatok nélkül nincsenek. Ahogyan igazán jó magyar futball sincs erős vidéki klubok nélkül.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!