A Ferencváros vezetői felbontották Edouard Ndjodo szerződését

Vágólapra másolva!
2008.05.06. 10:01
Címkék
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Tuzsér elleni találkozót követően, a Fradi öltözőjében Edouard Ndjodo megütötte az őt szidalmazó egyik szurkolót. A Ferencvárosnál azonnal vizsgálatot rendeltek el az ügyben, aminek már meg is van az eredménye. A klub vezetősége azonnali hatállyal szerződést bontott a szurkolót bántalmazó kameruni légióssal – a klub tájékoztatása szerint a játékos maga kérte a kontraktus megszüntetését.
Ndjodo többet nem rúghat labdába a Ferencváros mezében
Fotó Meggyesi Bálint (archív)
Ndjodo többet nem rúghat labdába a Ferencváros mezében
Ndjodo többet nem rúghat labdába a Ferencváros mezében
Fotó Meggyesi Bálint (archív)
Ndjodo többet nem rúghat labdába a Ferencváros mezében

Edouard Ndjodo – ahogy arról már beszámoltunk – a vasárnapi Tuzsér elleni bajnoki után megütött egy szurkolót. Az eset után a kameruni légiós kivívta maga ellen a népharagot, állítólag még halálos fenyegetést is kapott. A csatár ennek ellenére nem fél, sőt akár már ma edzésre jelentkezne az Üllői úton.

Erre azonban már nem fog sor kerülni, ugyanis a klub vezetői hétfőn azonnali hatállyal felbontották a játékos szerződését, aki nyáron egyébként is távozott volna, ugyanis ő a Honvéd futballistája, a Ferencvárosban kölcsönben szerepelt.

Az FTC hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a klub a labdarúgó kérésére és a játékengedélyét kölcsönadó Bp. Honvéd vezetőségével egyeztetve bontotta fel Ndjodo szerződését.

Így, hogy szerződést bontottak vele már a héten visszatér Kispestre, további sorsáról pedig nyáron születhet döntés, de az biztos, hogy a Ferencvárosban már nem szerepel többet.

„Történt, ami történt – nyilatkozta hétfő délután a Nemzeti Sportnak Edouard Ndjodo. – Nagyon ideges voltam, dühített, hogy már a tuzséri mérkőzés alatt is folyamatosan engem szidtak.”

Rieb György az FTC elnöke elmondta, nem érti hogyan kerülhettek szurkolók a csapat öltözőjébe és tűrhetetlennek, nevezte az efféle incidenseket.

„Az egyik oldalon ott van a Fradi mezben játszó futballista , a másikon a klubért mindenre kész szurkoló. Könyörgöm egy család vagyunk!” – Mondta elkeseredetten a klub elnöke.

Az ügyről részletesebben a keddi Nemzeti Sportban olvashatnak. Az érintettek mellett korábbi ferencvárosi edzők is megszólaltak az esettel kapcsolatban.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
50 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
51 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
2 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik