NB II, Keleti csoport: ikszelt a Bőcs, zárkózhat a Fradi

2008.09.21. 00:52
Címkék
Az NB II Keleti csoportjának 7. fordulójában gól nélküli első félidő után 1–1-es döntetlent játszott egymással a két borsodi csapat, a Kazincbarcika és a Bőcs. A mérkőzésen Stevica 47. percben lőtt góljára csak a 81. percben válaszolt Ondó.

NB II, KELETI CSOPORT

7. FORDULÓ
KAZINCBARCIKA–BŐCS KSC 1–1 (0–0)
Kazincbarcika, 600 néző
Vezette: Oláh G. (Butkai Zs., Varga F.)
KAZINCBARCIKA: Botló – Hanász, Bányai, Kovács R., Sebők T. – Kerekes I., Kovács P., Olasz, Zimányi (Kerékgyártó 63.) – Romhányi (Stevica, a szünetben), Binder (Engi 89.). Vezetőedző: Koleszár György
BŐCS: Szabó Á. – Szakszon, Martis, Cséke, Molnár Zs. – Jeney, Irhás, Zsarnai (Vass, 70.), Siróczki – Gaál (Ondó, 69.), George Menougong (Török, 85.). Vezetőedző: Tóth László
Gólszerző: Stevica (1–0) a 47., Ondó (1–1) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Koleszár György: – Kár, hogy a játékvezető egy teljesen jogos tizenegyest a 91. percben nem itélt meg a javunkra.
Tóth László: – Olyan fölényben játszottunk, amilyenre az utóbbi években még egy csapat ellen sem volt példa. Sajnálom, hogy ezúttal ez csak ennyire volt elegendő.

Legfrissebb hírek

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
17 perce

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
17 perce

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
26 perce

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
43 perce

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
50 perce

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
53 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
59 perce

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
59 perce