| MAKÓ FC–VECSÉS 1–0 (0–0) |
| Makó, 800 néző. Vezette: Mészáros I. (Albert I., Sebestyén L.) |
| MAKÓ: Czirbus – Rakonczai, Dálnaki, Szamosszegi, Gévay – Varga R. (Schreiber, 65.), Puskás (Podonyi, 81.), Ngalle – Magyar, Bány – Maróti. |
| Vezetőedző: Kolozsvári János |
| VECSÉS: Gyenes – Máj, Ködöböcz, Kiskapusi, Molnár D. (Horváth Á., 83.) – Molnár I., Lukács, Molnár V. – Kulcsár (Dévai , 65.) – Folmer (Králik, 51.), Faragó, Vezetőedző: Détári Lajos |
| Gólszerző: Ngalle (1–0) a 89. percben |
| Kiállítva: Ködöböcz (hátulról fellökte Magyart, majd szövegelt) az 53. percben |
MESTERMÉRLEG |
| Kolozsvári János: – Jól játszottunk, csak a gólt hiányoltam, amely akkor jött, amikor már a legkevésbé sem reménykedtünk. |
| Détári Lajos: – Döntetlen szagú mérkőzést buktunk el, a játékvezető egy teljesen jogos 11-estől fosztott meg minket, valamint Ködöböcz kiállítását sem értjük igazán. |
| MTK BUDAPEST II–BKV ELŐRE 1–0 (0–0) |
| Budafok, Promontor utca, 150 néző. Vezette: Szaleh (katari) (ifj. Tóth V., Ramzani, katari) |
| MTK: Pokorni – Vági, Budai, Ladiszlai, Hajdú S. – Nyikházi (Nagy T., 74.), Kenderes, Hauser D. (Kiss R., 80.) – Kákonyi, Molnár M., Tischler |
| Vezetőedző: Simon Antal |
| BKV ELŐRE: Bácskai – Baranyai, Benke, Molnár A., Forró – Halgas (Bányai, 82.), Galántai, Csopaki, Varga E. (Szőke, 85.) – Hammer, Mayer (Gulyás M., 69.) |
| Vezetőedző: Rácz László |
| Gólszerző: Molnár M. (1–0) a 82. percben |
MESTERMÉRLEG |
| Simon Antal: – A mérkőzést egy jól eltalált lövés döntötte el. Megvoltak a BKV-nak is a lehetőségei, mai győzelmünkhöz kellett, hogy kapusunk néhány gólba tartó lövést is hárítani tudott. |
| Rácz László: – Gólokkal kellett volna nyernünk, talán magyarázkodásnak tűnik, de ellenfelünk a második félidőben egyszer lőtt kapura, mi pedig két-három ziccerből sem tudtunk gólt szerezni. |
| DVSC II-DEAC–TÖKÖL 3–0 (1–0) |
| Debrecen, 400 néző. Vezette: Varga L. (Szpisják, Medovarszki) |
| DEBRECEN: Pantics – Oláh G. , Kardos, Csoszics (Vinicius, 76.), Korhut – Nagy R. (Demjén, 66.), Spitzmüller , Lucas (Leonardo, 76.), Huszák – Nagy Z. , Faggyas. Vezetőedző: Kondás Elemér |
| TÖKÖL: Beke – Mojzes , Fekete A. , Kurucsai , Bodea – Palásti (Diaz , 57.), Vejmola , Ferenczi , Szabó N. (Kaszás –, 76.) – Edvan, Varga L. (Vég –, 86.). Vezetőedző: Balogh Gábor |
| Gólszerző: Kardos (1–0) az 59., Nagy Z. (2–0) a 65., Kardos (3–0) a 73. percben |
MESTERMÉRLEG |
| Kondás Elemér: – Kitűnően megszervezte ellenfelünk védekezését. Végig mi irányítottuk a játékot, csak az volt a kérdés, mikor találunk be először. |
| Balogh Gábor: – Nagyszerű iramú mérkőzést játszottunk. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, ám sajnos a második félidőben kapusunk kétszer is hibázott, ezért vesztettünk. |
A labdarúgó másodosztály Keleti csoportjában a Makó hazai pályán verte meg a Vecsést. Az MTK második csapata szintén ugyanezt az eredményt érte el a BKV ellen.
NB II, KELETI CSOPORT

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. Ferencvárosi TC | 23 | 19 | 3 | 1 | 71–14 | +57 | 60 |
| 2. DVSC II-DEAC | 23 | 15 | 2 | 6 | 55–31 | +24 | 47 |
| 3. Bőcs KSC | 23 | 13 | 4 | 6 | 49–26 | +23 | 43 |
| 4. Makó FC | 23 | 11 | 4 | 8 | 46–37 | +9 | 37 |
| 5. Kazincbarcika | 23 | 9 | 9 | 5 | 38–37 | +1 | 36 |
| 6. MTK Budapest II | 23 | 10 | 5 | 8 | 30–31 | –1 | 35 |
| 7. Szolnoki MÁV-Mondi | 23 | 9 | 5 | 9 | 34–37 | –3 | 32 |
| 8. Ceglédi VSE | 23 | 9 | 5 | 9 | 29–32 | –3 | 32 |
| 9. Vecsés FC | 23 | 8 | 5 | 10 | 37–36 | +1 | 29 |
| 10. Vác-Újbuda | 23 | 8 | 4 | 11 | 50–53 | –3 | 28 |
| 11. Baktalórántháza | 23 | 8 | 4 | 11 | 27–43 | –16 | 28 |
| 12. BKV Előre SC | 23 | 7 | 7 | 9 | 36–35 | +1 | 28 |
| 13. Békéscsaba | 23 | 7 | 3 | 13 | 33–54 | –21 | 24 |
| 14. Jászberényi SE | 23 | 6 | 6 | 11 | 28–35 | –7 | 24 |
| 15. ESMTK | 23 | 6 | 4 | 13 | 37–50 | –13 | 22 |
| 16. Tököl | 23 | 3 | 2 | 18 | 21–70 | –49 | 11 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik