NB II, Nyugati csoport: a ZTE II megnehezítené a Pécs dolgát

2009.06.13. 18:09
Címkék
Dobos Sándor, a ZTE II trénere a Zalai Hírlapban kifejtette, szeretnék szépen zárni az idényt a Pécs ellen. A vendégek számára sokkal nagyobb tétje lesz a találkozónak, ugyanis még a feljutásra is van esélyük. Mint ismert, az első helyen álló Gyirmót nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, míg a második Pápa mindössze egy ponttal előzi meg a pécsieket. (Véber Györgynek, a Pápa vezetőedzőjének mérkőzés előtti véleménye itt olvasható.)
„Az utóbbi két mérkőzésünk csalódást keltett, amit mindenféleképpen szeretnénk feledtetni – vezette fel a Pécs elleni meccset Dobos Sándor a Zalai Hírlapban. – Ez a két találkozó nem azt az arcunkat mutatta, mint amelyet az azt megelőző huszonhét fordulóban láthattak tőlünk. Mindent megteszünk a sikeres zárásért, de persze tudjuk, hogy nagyon erős ellenféllel kell szembenéznünk. A PMFC elvileg még feljuthat, ám hogy tényleg esélye legyen rá, mind a három pontot meg kellene szereznie előlünk. Harcos csapatot akarunk kiállítani, s visszajátszók ugyan most nem állnak rendelkezésre, de visszatérnek hozzánk azok az ifjúsági játékosok, akikre az elmúlt fordulókban nem számíthattam. Jó játékkal akarunk kirukkolni, s akkor az eredménytől függetlenül is elégedettek lennénk."
Legfrissebb hírek

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
3 perce

Korai Szpari-gólra korai angyalföldi válasz – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 perce

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
16 perce

Videó: hány MJ-dalcímet szőtt mondandójába a Southend edzője?

Angol labdarúgás
18 perce

Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban

Képes Sport
1 órája

Cselgáncs: Kiss Szabolcs a negyeddöntőig jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
1 órája

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
1 órája