Bőcs: kelendőek a bőcsi játékosok; új keret a következő idényre

2009.07.04. 02:38
Címkék
Tóth László, a Bőcs vezetőedzője elmondta, a nyáron átalakul a másodosztályú csapat kerete, amely jövő hét szerdán kezdi meg a felkészülést.
„A nyáron alaposan átalakul a keretünk, kis túlzással azt is mondhatnám, új csapatot építünk. A védelemben lehet nagy mozgás. Póti Krisztián a hetet Győrben tölti, ahol az ETO teszteli, míg Koszó Balázs visszatért Kecskemétre. Cséke Györgyöt a Budapest Honvéd nézte meg egy előkészületi mérkőzésen, de a napokban bejelentkezett érte a Haladás is, a jelek szerint komoly szándékkal. A szombathelyiek korábban már megállapodtak Irhás Ignáccal, így a 24 éves, saját nevelésű középpályásunk a vasiaknál folytatja a pályafutását” – vázolta a kialakult helyzetet Tóth László.A szakvezető elmondta azt is, hogy Bardi Gábor távozhat – a csatár a Szolnokkal tárgyal. Eddig csak Bozsó László (Tiszafüredről) került Bőcsre, de visszarendelték valamennyi, kölcsönben szereplő játékosukat (Zsarnai Róbert, Siróczki Gergő, Jeney Gyula, Török András, Kiss Dávid), és várnak kameruni, valamint szlovák labdarúgókat is. A sárga-zöldek július 8-án, szerdán kezdik meg a felkészülést.
Legfrissebb hírek

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
14 perce

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
37 perce

A McLaren és a Ferrari is fejlesztésekkel készül – Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
42 perce

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
46 perce

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
47 perce

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
1 órája

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
1 órája