NB II: Szamosi aláírt, Szabados távozhat a PMFC-től

2009.07.15. 07:16
Címkék
Megállapodott a Pécsi MFC vezetőivel Szamosi Tamás, így a ZTE-vel a közelmúltban szerződést bontó 35 esztendős, háromszoros válogatott védő egy évig az NB II Nyugati csoportjában szereplő együttesben folytatja.
Távozni készül ellenben egy másik rutinos hátvéd: a 38 éves Szabados József osztrák alacsonyabb osztályú klubnál járt próbajátékon, de még nem tudni, hogy összejön-e neki a lehetőség. Mivel a számára ajánlott pécsi szerződéstervezetet nem írta alá, kérdéses, hogy ha nem tud kiszerződni Ausztriába, maradhat-e a PMFC-nél.Közben eldőlt az is, hogy távozó labdarúgók közül a kapus Herbert Roland az NB III-as Bajában folytatja pályafutását, a támadó Koplárovics Béla pedig szinte biztosan légiósnak áll, a szlovéniai Nafta Lendavához igazolhat.A PMFC ma este 18 órától a szintén NB II-es Barcsi SC-t fogadja a kovácstelepi, új füves pályán.
Legfrissebb hírek

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
4 perce

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
18 perce

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
34 perce

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
42 perce

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
1 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
1 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
1 órája