NB II: erősítések Cegléden, alakul a keret a bajnoki rajtra

2009.07.24. 01:14
Címkék
Több új játékossal is megállapodott a másodosztályban szereplő Ceglédi VSE vezetősége a napokban.
Lendvai Krisztián a Dabasnál volt kölcsönben, de az új idényt már a CVSE csatáraként kezdi el. Nagy Adrián is volt korábban ceglédi futballista, majd Pécsen és a Kecskeméten is szerepelt, utóbbi helyen az első osztályban is bemutatkozott.

Villányi Gergely a téli szünetben igazolt el Ceglédről Jászberénybe, most pedig onnan szerződött vissza. Rajtuk kívül Rebecsák Szilárd is aláírta szerződését, ő legutóbb Szolnokon futballozott.

A csapat korábban szerződést kötött Fekete Attilával, aki legutóbb Tökölön játszott, de korábban megfordult az NB I-es Fehérvár FC-ben is.

A következő szezonban is marad Cegléden Selei András, Horváth Dávid, Miklósvári János, Buzás Viktor, Tóth Axel, Juhász Dániel, Gór Viktor, míg biztosan távozik Ramos István, Szabó Zoltán, Medgyesi László, Fehér Balázs, Barna Zsolt, Sánta András, Járvás Levente és Ladóczki István.

Az NB II 2009–2010-es szezonja augusztus 8-án, szombaton kezdődik.
Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
13 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
26 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
29 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
43 perce

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
1 órája