Gyász: 38 évesen elhunyt Takács Lajos, a Vidi korábbi csatára

2009.11.08. 18:43
Címkék
Mindössze 38 évesen életét vesztette Takács Lajos, a Videoton korábbi csatára, a Martonvásár labdarúgója.

A támadó a vidi.hu értesülései szerint a 75. percben lépett pályára a martonvásáriaknál, majd az öltözőben rosszul lett a megyei első osztályú találkozót követően.

A martonvásári csapat honlapjának beszámolója szerint a labdarúgó a találkozó után az öltözőben eszméletlenül esett össze. Rosszulléte után szájzárat kapott, gyors csapattársi beavatkozásnak köszönhetően szétfeszítették a száját és szabaddá tették a légutakat, majd mesterségesen lélegeztették. A négy perc alatt a helyszínre érkező mentők azonnal megkezdték a segítségnyújtást. Az elkövetkező időben érkezett még két orvosi ügyeletes autó és egy rohammentő is. Egy órán keresztül folyamatosasan próbálták visszahozni, de sajnos nem sikerült...

Az 1971. január 24-én, Pápán született labdarúgó a fehérvári klub saját nevelésű játékosa, a kilencvenes években közönségkedvenc volt a Vidinél, remek csatársorban szerepelt Horváth Ferenc oldalán. Az élvonalban játszott még az MTK és a Sopron csapataiban is.

Legfrissebb hírek

Kerékpár: Tadej Pogacar már az otthonában lábadozik – KÉP

Kerékpár
3 perce

Első felnőttidényére készül a válogatottban már bemutatkozott Fehér Kolos

Jégkorong
11 perce

NBA: példátlan büntetést kapott a Los Angeles Clippers

Amerikai sportok
14 perce

Kovácsréti Márk: Nem pánikolunk a két vereség miatt

Labdarúgó NB I
15 perce

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
19 perce

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
34 perce

Másfél évtized után visszatért nevelőklubjához El Shaarawy

Olasz labdarúgás
41 perce

Evezés: két magyar érem a zágrábi egyetemi Eb-n

Egyéb egyéni
46 perce