Gyász: elhunyt a Kazincbarcika legendás edzője

2009.11.06. 11:00
Címkék
Hosszas betegség után 75 éves korában péntek reggel elhunyt Pete András, a Kazincbarcika labdarúgója és edzője, a helyi stadion névadója – jelentette a borsodi együttes hivatalos honlapja.

 

Az 1934-ben született szakember 103 bajnokin lépett pályára a Kazincbarcikai MTK-ban, majd edzőként irányította a barcikaiakat. Kitűnő utánpótlás-nevelő edző volt, többek között Lipcsei Péter és Komlósi Ádám is nála nevelkedett.

Pete Andrásról 2006 márciusában nevezték el a kazincbarcikai stadiont. A klub információja szerint a szakember temetése november 13-án, pénteken 11 órakor lesz.

Legfrissebb hírek

Nyolcadik kiemelt lesz a magyar férficsapat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
4 perce

Nemzetközi agár- és lóverseny hétvége jön a Kincsem Parkban

Egyéb egyéni
9 perce

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
21 perce

ZTE: a brazil csatárt bejelentették; edzésben a kölni középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
26 perce

A ciprusi élvonalba igazolt Tamás Márk – hivatalos

Légiósok
28 perce

Lando Norris saját csapatot alapított, elindulnának az F2-ben

F1
46 perce

A belga élvonalból és Kölnből is érkezhet ma játékos az NB I-be; erősít a Videoton – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája