NB II: kialakult a Békéscsaba kerete - hárman érkeztek, öten távoztak

2010.02.22. 19:02
Címkék
Kialakult a végleges tavaszi kerete a labdarúgó NB II Keleti csoportjában 11. helyen álló Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE-nek – erről a csapat vezetőedzője, Belvon Attila nyilatkozott a beol.hu internetes oldalnak.

„Összességében hárman érkezetek és öten távoztak a klubtól. Már a múlt héten itt járt nálunk, és a gyulaiak ellen pályára is lépett az edzőmeccsen a kecskeméti, 22 esztendős, 187 centi magas támadó, Balog Marcell, aki az egyeszség értelmében fél évre kölcsönben nálunk marad. Korábban már jeleztem, hogy a Ferencvárosból Csiszár Zoltán és a Nagybánya együtteséből Berki Péter nálunk folytatja játékos pályafutását. Ami a távozókat illeti: Szokol Zsolt Újpesten, Szeverényi Péter Kondoroson, Sajben Gábor Gyulán, Juhász György Bőcsön, Futaki Krisztián az Orosháza FC-ben futballozik a jövőben" – nyilatkozta Belvon Attila, a Békéscsaba vezetőedzője a beol.hu Békés megyei portálnak. beol.hu Békés megyei portálnak.

A Békéscsaba március 7-én a Vecsés ellen kezdi a tavaszi szezont.

Legfrissebb hírek

Az ETO ellen 35 gólig jutva nyitott a bajnokságban a címvédő Veszprém

Kézilabda
21 perce

Egy félideig tartotta a Ferencváros tempóját a Budaörs

Kézilabda
24 perce

US Open: Medvegyev simán jutott a 3. fordulóba, honfitárs búcsúztatta Nakashimát

Tenisz
25 perce

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
35 perce

Egy helyen változott az ökölvívó Eb-re utazó magyar keret

Ökölvívás
54 perce

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
1 órája

Női röplabda Eb: a szerbek az elődöntőben

Röplabda
1 órája

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
1 órája