Bundabotrány: feljelentést tesz az MLSZ a tatabányaiak meghallgatása után

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2010.05.11. 21:30
A gyirmótiak állítólagos megvesztegetési kísérletét jelentő három tatabányai játékos keddi meghallgatását követően Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó-szövetség jogi alelnöke úgy döntött, hogy büntetőfeljentést tesznek az ügyben – olvasható az mlsz.hu-n.
Hétfőn az FC Tatabánya vezetői levélben értesítették dr. Róka Gézát, az MLSZ főtitkárát arról, hogy három játékosukat megkeresték a vasárnapi, Gyirmót SE elleni mérkőzés előtt annak érdekében, hogy a vendégek nyerjék meg a mérkőzést, ők pedig ezt jelentették a klubnak.

Dombai Andrást, Kollár Dánielt és Vass Norbertet a szövetség székházában dr. Helmeczy László, az MLSZ jogi alelnöke hallgatta meg. Mindhárom labdarúgónak elmondta, nem folyik ellenük fegyelmi vizsgálat, csupán azért kérték a megjelenésüket, hogy a szövetség megtudja, mi történt a Gyirmót elleni mérkőzés előtt. A játékosok nem éltek azzal a jogukkal, hogy nem voltak kötelesek nyilatkozni az ügyről, részletesen mindent elmondtak a megkeresésről.

Dr. Helmeczy László a jegyzőkönyvbe foglalt beszámolók alapján úgy döntött, azokat továbbítja a fegyelmi bizottságnak, és büntető feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál. A jegyzőkönyveket a nyomozás sikerének az érdekében az MLSZ bizalmasan kezeli, de a fegyelmi vizsgálatról tájékoztatja a nyilvánosságot.

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
6 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Tatabánya lesz jövő héten az európai kézilabda fővárosa

Kézilabda
2026.08.07. 14:13

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40