NB II: az idén is összecsap Kelet a Nyugattal Telkiben

2010.10.27. 13:47
Címkék
Tavaly nagy siker volt, és több játékos számára fontos kiugrási lehetőségként szolgált, ezért az NB II-es bizottság a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségének támogatásával az idén is megszervezi az NB II-es ligaválogatott kialakítását szolgáló Kelet-Nyugat mérkőzést Telkiben. Adta hírül az mlsz.hu.

A találkozót a másodosztály legjobb, legtehetségesebb játékosainak kiválasztó táborai előzik meg, amelyekre november 23–26. között kerül sor az MLSZ edzőközpontjában, majd november 30-án rendezik meg a Kelet–Nyugat gálamérkőzést.

A Kelet-válogatott szakmai vezetőjének Horváth Ferencet, a Ferencváros volt válogatott csatárát kérték fel, míg a Nyugat-válogatott irányítására a szintén volt válogatott Pető Tamás, a Veszprém csapatának korábbi edzője, UEFA A-licences szakember kapott megbízatást.

A ligaválogatott technikai igazgatója Bucsik István marad, az együttes további programjában edzőmérkőzések, jótékonysági találkozók mellett egy januári törökországi túra is szerepel, illetve jövő tavasszal sor kerülhet egy összecsapásra Szerbia hasonló válogatottja ellen.

Legfrissebb hírek

Heti program: topligák, NB I, F1 és US Open

Egyéb egyéni
4 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
11 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
29 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
29 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
39 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
52 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája