NB II: a ligaválogatott Pölöskey duplájával nyert a Zenit II ellen

2011.01.31. 17:15
Címkék
Hétfőn lejátszotta negyedik, egyben utolsó mérkőzését a törökországi Belekben edzőtáborozó NB II-es labdarúgó- ligaválogatott. A Pető Tamás és Horváth Ferenc vezette együttes az orosz Zenit második csapatával mérkőzött meg, és Pölöskey Péter két góljával 2–1-es győzelmet aratott – adta hírül az MLSZ honlapja.

A Ness Hungary NB II-es válogatott az első három mérkőzését elveszítette, de meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtott, és az edzőtáborozás utolsó összecsapásán megszerezte első győzelmét. Az igen jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a Zenit szerzett vezetést, de a magyar csapat ezúttal meg tudta fordítani az állást, és Pölöskey Péter duplájával megérdemelten nyerte meg 2–1-re a találkozót.

„Jól lehetett látni, hogy a játékosok sokat fejlődtek a négy meccs alatt – értékelt Horváth Ferenc a lefújás után. – Egyre jobb teljesítményt nyújtottak, a Zenit ellen már kiválóan felvették a mérkőzés ritmusát. Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk szikrázóan kemény, jó iramú meccset, nagyon örülök, hogy az edzőtáborozás végére a sikerélmény sem maradt el. Rendkívül hasznos volt az elmúlt egy hét, hiszen a legtöbben életükben először játszottak nemzetközi mérkőzésen. Folyamatosan kellett hozzászokniuk a gyorsabb játékhoz, saját bőrükön érezték meg, hogy a nemzetközi szint más, mint a hazai. Úgy gondolom, minden labdarúgó több lett azzal, hogy részt vehetett az edzőtáborban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
NB II-es ligaválogatott–Zenit II 2–1
NB II-es ligaválogatott: Esterházy Mátyás – Pirka Tamás, Tóth Imre (Burucz Barna, 45.), Tóth Máté, Éles Szilárd - Gyurcsó Ádám (Nagy Olivér, 45.), Domokos Bálint (Gulyás Máté, 65.), Albert Ádám (Pothárn Szabolcs, 60.), Wittrédi Dávid, Pölöskey Péter (Szabó Péter, 75.), Pákolicz Dávid (Bene Attila, 60.) 

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
2 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
2 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
3 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
3 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik