NB II: a PMFC játékosai megfizettek a Videoton elleni vereségért

2011.03.30. 19:08
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő  Pécsi MFC hat játékosa pénzbüntetést kapott a csapat hétvégi, a Videoton-PFLA-tól elszenvedett 1–0-s hazai vereséget követően – adta hírül a baranyai klub hivatalos honlapja.

„A szakvezetés elégedetlen volt a szombati, Videoton II. elleni mérkőzésen több játékos által mutatottteljesítménnyel és magatartással. A labdarúgók egy része taktikai szempontból fegyelmezetlen volt, nem hajtották végre az előzetesen megbeszélteket, ezért döntött a szakmai vezetés a pénzbüntetés mellett. A klubvezetés által is elfogadott büntetés minden csapatrészt, így a védőket, a középpályásokat és a csatárokat egyaránt érinti. Ha a pénzbüntetés nem hozza meg a kívánt hatást, a jövőben akár súlyosabb szankciók is lehetnek" – olvasható a PMFC hivatalos honlapján.

A klub részleteket nem hozott nyilvánosságra a büntetéssel kapcsolatban.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a PMFC első keretéből száműzték Eszlátyi Istvánt, aki a csapat honlapja szerint kirívóan sportszerűtlenül viselkedett a Videoton-PFLA elleni mérkőzést követően.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
26 perce

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
56 perce

Sallai Rolandék nem bírtak hazai pályán a Kocaelisporral

Minden más foci
1 órája

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Véget ért a női kézilabda Eb selejtezősorozata, teljes a mezőny

Kézilabda
1 órája

Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
1 órája

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
1 órája

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik