NB II: Mihalecz, Bene és Pintér neve is felvetődött már Pécsen

2011.04.14. 08:31
Címkék
Nehéz mérkőzéseken van túl a másodosztályú Pécsi MFC, az edzőváltás óta – Kiss Lászlónak kellett távoznia a csapat éléről – lejátszott négy mérkőzésből három vereség és egy győzelem a mérlege, ráadásul a szintén a feljutásért harcoló Gyirmót SE hat ponttal megelőzi. A beugró Mészáros Ferenc vezetőedzőnek a szezon végéig szól a szerződése, a hírek szerint a vezetőség nem hosszabbít vele, jelenleg éppen az utódját keresik.

Úgy tudni, az első számú kiszemelt a jelenleg a Siófoknál edzősködő Mihalecz István, ám a korábban Kozármislenyben sikeresen dolgozó Bene Ferenc s a legutóbb Győrben edzősködő Pintér Attila nevét is emlegetik a városban, azonban Bérczy Balázs klubigazgató arról beszélt, egyelőre nincs napirenden az edzőkérdés.

A keretben történt változás, hogy újabb játékosnak bocsátott meg a szakmai stáb. Lovrencsics Gergő után a fiatal Eszlátyi István is visszakerült az első együttes keretébe. A tehetséges csatár a Videoton II elleni mérkőzés után kimaradt az éjszakában, s a vezetőség eltanácsolta az első csapattól. A futballista a hétvégén az U19-es gárdában öt gólt szerzett, Mészáros Ferenc pedig felmentette a büntetés alatt álló játékost.

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
2 órája

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
4 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik