DVTK: Szentes már az NB I-re figyel, minőségi igazolásokra készül

Vágólapra másolva!
2011.05.20. 17:38
Még nem ért véget a labdarúgó NB II 2010–2011-es idénye, ám a Keleti csoportot megnyugtató (nyolcpontos) előnnyel vezető Diósgyőri VTK-nál már a jövő csapatát tervezik, amely reményeik szerint a következő szezont az NB I-ben kezdi meg.

„Az alapkoncepció az, hogy senkit sem veszünk kölcsön, és lejáró szerződésű labdarúgókat igazolunk – vázolta a nyári terveket Szentes Lázár, a DVTK szakmai igazgatója a klub honlapjának. – Játékjogot nem valószínű, hogy veszünk, de nem is teljesen kizárt. Mind a nemzetközi, mind a magyar piacon jelen vagyunk, azt azonban tudjuk, hogy az utóbbi rendkívül zárt, magasak az árak, ezért kivásárlásban nem nagyon gondolkodhatunk, a lejárt szerződésűekre pedig többen is vadásznak, aminek árfelhajtó hatása van."

A feljutással kalkuláló Szentes a sok őszi mérkőzésre tekintettel (a tervek szerint 18 bajnoki fordulót rendeznek meg decemberig, emellett Magyar Kupa- és Ligakupa-mérkőzések is lesznek) úgy számol, hogy az NB III-ban indítandó csapat gerincét adó 1991–1992-es korosztály tagjaival együtt összesen 30-32 játékos alkotja majd a DVTK keretét.

Szentes úgy kalkulál, hogy távozók nem lesznek, érkezők ellenben igen – reményei szerint azonnal bevethető, minőségi játékosok is.

„A DVTK-nak két tulajdonosa van, akik közel azonos (51.6 és 48.4 százalékkal – A szerk.) résszel bírnak – olvasható a szakmai igazgató nyilatkozatában. – A többségi tulajdonos Borsodsport Invest Kft. már kinyilvánította, hogy tulajdonrészének megfelelő hányadban finanszírozza a nyári erősítéseket, ami egy-két kiemelt minőségű játékost jelent, azonban ha az önkormányzat tulajdonosi hányadának megfelelő mértékben növelné a támogatást, akkor három-négy, jó esetben négy-öt igazán minőségi igazolásra is következhet. Amennyiben az önkormányzat a többségi tulajdonoshoz hasonló mértékben járul hozzá a költségekhez, akkor biztosítottak lennének a feltételek az egyszámjegyű első osztályú helyezés eléréséhez."

Kérdésre válaszolva Szentes Lázár kijelentette: a vezetőedző továbbra is Benczés Miklós lesz.

A diósgyőriek egyelőre egy játékost tesztelnek, Tiszai Sebastian, a fiatal kapus sorsáról még nem döntöttek.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 22:11
Ezek is érdekelhetik