NB II: a Pécstől távozó Bajzát Péter visszatér Nyíregyházára

2013.01.30. 09:45
null
Bajzát Péter visszatér Nyíregyházára (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Nyíregyháza hivatalos honlapján jelentette be, hogy Bajzát Péter visszatér a Szparihoz. A hírt azóta a PMFC weboldala is megerősítette.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a Nyíregyháza megállapodott a PMFC-vel a támadó átigazolásáról, és a 2008–2009-es szezonban a Győri ETO játékosaként az NB I-ben gólkirály futballistával is megegyezett.

Bajzát – aki korábban már játszott a Szparinál, és a 2010–2011-es idényben az NB II gólkirálya volt – február 1-jén csatlakozik a kerethez, szombaton Eperjesen pedig pályára lép.

„Beszéltünk Péterrel, ő is szeretett volna visszatérni Nyíregyházára, ahol nagyon jól érezte magát. Minket választott, pedig több együttes is kereste. Mivel érvényes szerződése volt a Péccsel, így velük is egyeztetni kellett, akik nagyon korrektek voltak. Mindenben megállapodtunk, és fél plusz egy éves szerződést kötöttünk a labdarúgóval” – mondta Sipos Zoltán, a Nyíregyháza ügyvezetője a klub honlapjának.

Bajzátnak 2014 nyaráig érvényes szerződése volt a PMFC-nél, de a támadó hétfőn azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, úgy tudja, nem ragaszkodik hozzá az élvonalbeli klub. Kedden a pécsi vezetők is megerősítették, elengedik a csatárt.

Transzferhajrá élőben az NSO: minden átigazolási hír egy helyen.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28