NB II: a megye II-ben folytatja a Békéscsaba volt kapitánya

2013.08.16. 06:36
A Mezőkovácsháza honlapja számolt be róla, hogy a 29 esztendős békéscsabai középpályás, Balázs József a Békés megyei II. osztályban szereplő csapatot erősíti a következő szezonban.

Balázs József egyéves szerződést írt alá a Mezőkovácsházához, amely egyébként nem ismeretlen számára, hiszen itt kezdett el futballozni.

A középpályás 2003-ban igazolt el a csapattól, először a Gyulai Termál FC-ben futballozott, onnan került az NB II-es az Orosháza FC-hez. Ottani teljesítményével felhívta magára a figyelmet, így elvitte az akkor első osztályú Tatabánya. Onnan ismét a másodosztályba, a Kecskeméti TE-hez igazolt, ahol csapatával megnyerte az NB II Keleti csoportját.

Másfél év kecskeméti tartózkodás után Békéscsaba felé vette az irányt. Az Előrénél megközelítőleg 100 mérkőzést játszott az elmúlt négy évben, tavalyelőtt pedig csapatkapitány volt. Idén télen a lilák kölcsönadták az Orosháza FC-nek, utána viszont már nem tartottak rá igényt.

Balázs József tíz év után tér vissza nevelőegyesületéhez – nagy kérdés, hogy ez egy profi karrier végét jelenti-e, vagy lesz még visszaút a játékos számára.

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
20 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
21 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik