NB II: az álomgólt szerző középpályás sokat gyakorolt - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 14:41
A labdarúgó NB II 5. fordulójában a Dunaújváros középpályása, Papp Máté szabadrúgásból, közel 30 méterről,  talált a Sopron kapujába, a bal felső sarokba a 3–1-re megnyert meccsen. A Felcsúton nevelkedett 20 éves futballista korábbi csapata honlapjának, a pfla.hu-nak nyilatkozott a góljáról.

„A 69. percben jó helyről végezhettünk el szabadrúgást. Milinte Árpival az elmúlt hetekben rendre kint maradunk edzések után gyakorolni. Ő is, csakúgy, mint a csapat többi tagja, edzői és vezetői, biztatott. Ez elmondhatatlanul jó érzés, olyan magabiztosságot szült bennem, mellyel nem volt kérdés, hogy az első lehetőségemet gólra váltom. Ez nem azt jelenti, hogy jól rúgom a szabadrúgásokat. Rengeteget kell még gyakorolnom, hogy valódi fegyverem legyen. Még nem rúgom úgy, mint a Gyurma (Gyurcsó Ádám – a szerk.), de napról napra jobb leszek. A legfontosabb, hogy ismét nyert a csapat, s örülök, hogy ehhez góllal tudtam hozzájárulni a kéthetes sérülésem után. Köszönöm azoknak, akik hisznek bennem, igyekszem hasonló teljesítménnyel meghálálni a bizalmukat" – mondta a pfla.hu-nak Papp Máté.

Papp Máté, a felcsúti 1993-as korosztály korábbi csapatkapitánya a negyedik NB II-es mérkőzésén lépett pályára a Sopron ellen. A nyári felkészülést a Videoton első csapatával csinálta végig, edzőmérkőzésen jó teljesítményt nyújtott és ez szerződéshosszabbítást ért. Dunaújvárosban kölcsönben szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18

Újra hazai jégen játszhat az Erste Ligában a Dunaújváros

Jégkorong
2026.01.13. 15:47

Férfi röplabda Extraliga: a Kazincbarcika 62 perc alatt nyert Dunaújvárosban

Röplabda
2026.01.10. 18:43

A Vác kiütötte a hét ifistát nevező Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.30. 18:46

Női kézi NB I: az önkormányzat segíti a működést Dunaújvárosban, de hosszabb távon visszafogja a támogatást

Kézilabda
2025.12.13. 13:38
Ezek is érdekelhetik