NB III: Lisztes villogott; a sereghajtótól kapott ki a Hali II

Vágólapra másolva!
2013.11.17. 16:20
A labdarúgó NB III 14. fordulójának vasárnapi játéknapján mindhárom csoportban rendeztek bajnoki mérkőzést: a Nyugati csoportban a sereghajtó Körmend meglepetésre idegenben legyőzte a Haladás II-t, a Középcsoportban a listavezető Soroksár Lisztes Krisztián főszereplésével fordított Dabason, míg a Keleti csoportban a „kis Loki” a Veresegyház vendégeként nyert.

NYUGATI CSOPORTNYUGATI CSOPORT

A sereghajtó Körmend második győzelmét szerezte meg a bajnokságban, a Haladás II otthonában nyert, miután Takács Márton duplájával fordított Szombathelyen. Úgy tűnik, a BKV Előre kilábal a hullámvölgyből, ugyanis a múlt heti, egygólos tököli siker után ezúttal nagy különbségű győzelmet aratott a Dorog ellen (4–1). Az Andráshida és a Budaörs felsőházi rangadójából a hazaiak jöttek ki jobban, miután Kovács György a hajrában megszerezte a győztes gólt a Zala megyeieknek. A Budaörs sorozatban ötödik bajnokiján maradt nyeretlen, az öt meccsen megszerezhető 15 pontból mindössze egyet gyűjtött be…

KÖZÉPCSOPORT

Bár a mérkőzés elején alaposan megijesztette a listavezető Soroksárt a Dabas, a vendégek a korábbi válogatott középpályás, Lisztes Krisztián főszereplésével megfordították az eredményt, és idegenben szereztek három pontot. Az ESMTK hazai pályán győzött a Komló ellen: a pesterzsébetiek a második félidő közepén tíz perc alatt eldöntötték a találkozót, és sorozatban harmadik otthoni mérkőzésüket nyerték meg – ráadásul kapott gól nélkül (sorrendben 4–0, 5–0, 2–0 az ESMTK hazai eredménylistája). A Bobál ikrekkel felálló Bp. Honvéd-MFA csak küszködött a Dunaharaszti vendégeként, és végül gól nélküli döntetlennel zártak a felek.

KELETI CSOPORT

Hiába szerzett gyorsan vezetést hazai pályán a Veresegyház, a DVSC-DEAC fiataljai a második félidő közepén Molnár Tamás duplájának köszönhetően néhány perc leforgása alatt megfordították a mérkőzést, és 2–1-re nyertek.

NYUGATI CSOPORT
BKV Előre–Dorogi FC 4–1
Andráshida–Budaörs 1–0
Haladás II–Körmendi FC 1–2
Tabella itt!

KÖZÉPCSOPORT
ESMTK–Komlói Bányász SK 2–0
Dunaharaszti MTK–Bp. Honvéd-MFA 0–0
FC Dabas–Soroksár 1–2
Tabella itt!

KELETI CSOPORT
Veresegyház–DVSC-DEAC 1–2
Tabella itt!

Legfrissebb hírek

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 21:38

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00
Ezek is érdekelhetik