NB II: újabb siófoki távozó, kapust és csatárt keresnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.09. 14:46
Ma délután kezdi el a felkészülést a tavaszi szezonra a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok. Az első edzésen az eddigi távozókon túl Varga László sem vesz részt, a középpályással közös megegyezéssel szerződést bontottak – számolt be a klub honlapja.

Felmérésekkel, orvosi vizsgálatokkal, és futó, illetve labdás gyakorlatokkal kezdi ma a felkészülést a labdarúgó NB II 3. helyen álló Siófok. A jövő héten már napi két tréningre kerül sor, amit az edzőmérkőzések sora követ. A meccsek listája még nem végleges, de az már biztos, hogy az NB I egyik újoncával, a Mezőkövesddel is találkozik majd a csapat.

Amint arról már beszámoltunk, távozott az együttestől Kiss Máté, Menyhárt Attila, Mokánszki Norbert és Vólent Roland, míg biztos érkezőnek tekinthető Ivancsics Gellért, aki már korábban is játszott a sárga-kék színekben.

A legújabb fejlemény, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a klub Varga Lászlóval. A középpályás a nyáron Gyirmótról került Siófokra, de alig kapott játéklehetőséget. Információink szerint a Balaton-partiak legalább még két játékost szeretnének igazolni, kapust és támadót is keresnek, és a tárgyalások ez ügyben már megkezdődtek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők: Ivancsics Gellért (szabadon igazolható, legutóbb Lombard Pápa)
Távozik/távozhat: Kiss Máté (?), Menyhárt Attila (?), Mokánszki Norbert (?), Varga László (?), Vólent Roland (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Ferenczi István (Nagymegyer – Szlovákia)
Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik