NB II: a Balmaz Vólent ügyében tárgyalt, Kormoséban még nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 13:14
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújvárostól távozott a góllövőlistát 15 találattal vezető Urbin Péter, ráadásul kölcsönadása után Tóth Dániel is visszatért Paksra, így a hajdúságiak legalább két támadót szeretnének igazolni.

 

 

A Balmazújváros egyik kiszemeltje az őszt kölcsönben Siófokon töltő Honvéd-játékos, Vólent Roland, akinek ügyében már tárgyaltak a vezetők, de megállapodás még nem született a felek között.

A másik támadó Kormos László lehet, és bár egyes hírek szerint a vezetők már meg is egyeztek a jelenleg Cegléden futballozó játékossal, a Nemzeti Sport Online információi szerint még nincs tárgyalás a játékos és a klub között. A Balmaz vezetői egyelőre csak azt tudakolták, hogy a játékos ceglédi szerződése mikor jár le – erre azt a választ kapták, hogy nyáron.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Tóth Dániel (MVM-Paks – december 31-én lejárt a kölcsönszerződése), Urbin Péter (Dunaújváros PASE)
Kiszemeltek: Vólent Roland (Bp. Honvéd), Kormos László (Cegléd)

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
4 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik