NB II: exújpesti a Balmaz harmadik igazolása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.20. 08:58
Megvan a harmadik téli igazolása is a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújvárosnak. Bakos Bence és Vólent Roland után az Újpestben nevelkedő Privigyei Ádám érkezett a klubhoz.




„A jövő héten még érkeznek hozzánk próbajátékosok, de ők már elsősorban fiatalok lesznek. Megegyeztünk a védő Privigyei Ádámmal, aki már a mi játékosunk, nála is már csak az igazoláshoz szükséges papírmunkák hiányoznak” – idézi a balmazfoci.hu Pajkos János szakmai igazgatót.


„A jövő héten még érkeznek hozzánk próbajátékosok, de ők már elsősorban fiatalok lesznek. Megegyeztünk a védő Privigyei Ádámmal, aki már a mi játékosunk, nála is már csak az igazoláshoz szükséges papírmunkák hiányoznak” – idézi a balmazfoci.hu Pajkos János szakmai igazgatót.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők: Bakos Bence (Szatmár Unió FC), Privigyei Ádám (csapat nélkül, legutóbb Kazincbarcika), Vólent Roland (Bp. Honvéd, az ősszel kölcsönben Siófokon játszott),
Távozik/távozhat: Tóth Dániel (Paksi FC – lejárt a kölcsönszerződése), Urbin Péter (Dunaújváros PASE),
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08