NB II: ZTE-játékost igazolt az SZTK, NB I-es védőt tesztel

2014.01.29. 15:17
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklósban egy új szerzemény és egy próbajátékos is ott volt a Honvéd elleni felkészülési szerdai felkészülési mérkőzésen. Az SZTK sportigazgatója, Várhidi Péter a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: a Zalaegerszegről érkezett Vágó Leventével megállapodtak, másfél évre ír alá.

Rajta kívül ott volt a Honvéd elleni találkozón a korábban az NB I-ben (Kaposvár) is szereplő Petrók Viktor. A legutóbb Nagyatádon futballozó belső védőt tesztelte a szakmai stáb és várhatóan az összecsapás után döntenek a sorsáról.

Várhidi Péter elmondta, az említettek mellett erősítésként érkezhet még Hullám Attila, akinek lehetséges szerződtetéséről már korábban beszámoltunk. A középpályás ügyében az SZTK még egyeztet a Pakssal, a héten eldőlhet, hogy létrejön-e a megegyezés.

Ezekkel az igazolásokkal teljessé válhat az SZTK kerete, így Várhidi szerint valószínű, hogy több új játékos már nem is csatlakozik a téli szünetben a kerethez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZIGETSZENTMIKLÓSI TK-NÁL
Érkezők: Majoros Árpád (BKV Előre), Mészáros László (szabadon igazolható, legutóbb Békéscsaba Előre), Vágó Levente (Zalaegerszegi TE FC)
Távozik/távozhat: Nagy János (Újpest FC – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Hullám Attila (Paksi FC), Petrók Viktor(Nagyatád)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
13 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
15 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00