Átigazolás: a megyei I. osztályban folytatja a korábbi válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 11:49
Bár a télen a labdarúgó NB II-ben szereplő Cegléddel és a Kisvárdával is tárgyalt, végül a Fejér megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Bakonycsernyéhez igazolt Simek Péter, aki a futballozás mellett edzői feladatokat is ellát a csapatnál.

A fociakobon.hu számolt be róla, hogy a korábbi kilencszeres válogatott Simek tulajdonképpen hazatért, hiszen Bakonycsernyén született, így nem meglepetés, hogy a pályafutása zenitjén túl lévő középpályás ott fejezi be a karrierjét, ahonnan elindult.fociakobon.hu számolt be róla, hogy a korábbi kilencszeres válogatott Simek tulajdonképpen hazatért, hiszen Bakonycsernyén született, így nem meglepetés, hogy a pályafutása zenitjén túl lévő középpályás ott fejezi be a karrierjét, ahonnan elindult.

A 34 esztendős játékos korábban szerepelt többek között a Videotonban, a Vasasban, Újpesten, a román FC Timisoarában, legutóbb pedig az NB III-as REAC-ban; a rákospalotaiaknál mindössze négy bajnoki jutott neki, majd kurtán-furcsán távozott.

Simek játékos-edző lesz a bakonycsernyei csapatnál.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
13 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik